Johnny háborúja Sopronban

Dalton Trumbo: Johnny háborúja című monodrámáját Ács Tamás színművész adja elő a soproni Petőfi Színház klubjában.

Dalton Trumbo 1938-as regénye az első világháborút sűríti egyetlen ember történetébe. A főhős, Johnny, egy amerikai katona, aki az európai fronton súlyosan megsérül, és elveszít mindent. Mindent. Kivéve a gondolkodás képességét.

acsta_5awp-ffb5-1542619558.jpg           Ács Tamás (forrás: Soproni Petőfi Színház)

Ács Tamás elmondta: a színpadi műben végigkövethetjük, hogy Johnny képes-e kommunikálni, visszatérhet-e még valaha az emberek világába, vagy végképp felemészti a magány? A mű bemutatásának aktualitását az is erősíti, hogy 100 éve ért véget az I. világháború.

- A Johnny háborúja című mű színpadi adaptációja során számomra nem az volt a fontos, hogy elismételjem a már ismert pacifista, háborúellenes tételmondatokat, vagy új történelmi adatokat közöljek az első világégésről, hanem sokkal inkább, hogy egyetlen ember küzdelmén, az élethez való kíméletlen ragaszkodásán keresztül mutassam be a mindenkori háborúk borzalmait és értelmetlenségét - hangsúlyozta Ács Tamás.

Az előadás november 21-én este 7 órakor látható a Liszt Ferenc Kulturális Központ PincePontjában.

(Forrás: Soproni Petőfi Színház)

süti beállítások módosítása