„Egy nagydarab, szakállas elítélt volt Hófehérke”

Börtöncellából került a színkörbe Oláh Attila, aki ma már tapasztalati munkatársként segíti sorstársait, akik fél lábbal a börtönben vannak, hogy ne tegyék be oda a másik lábukat is. 

Oláh Attila összesen kilenc évet töltött büntetés-végrehajtási intézetekben vagyon elleni bűncselekményekért. Egy rendkívül gyötrelmes gyermekkor után útja tulajdonképpen egyenesen vezetett a bűnözés és a börtön felé. Nagymamája négy évesen megmentette édesanyja kezei közül, aki vele együtt testvérével és önmagával is végezni akart, nem látva más kiutat a nyomorból. A nagymama azonban mindezt nem szeretetből tette, tulajdonképpen házi rabszolgának használta a fiút, és bűncselekmények elkövetésére kényszerítette. Attila ekkor megszökött, és egy időre édesanyjához költözött, akinek életmódjával nem tudott azonosulni. Sikeresen állt ellen az őt mindenáron kábítószer-használóvá tenni akaró társaságnak.

pb180256photoshop.jpgOláh Attila (fotók: Toldy Gábor)

Budapest VIII. kerületében kezdte a bűnözést, innen került be először Tökölre, majd később, újabb cselekményeiért a Balassagyarmati Fegyház – és Börtönbe. A szigorított részen tartották fogva, amikor találkozott a Feldmár Intézet és a Tévelygőkért Alapítvány által működtetett Mesekörrel, amely alapjaiban változtatta meg addigi életét. Évek óta szabadlábon él, családot alapított, munkája és céljai vannak.

A börtönben működő Mesekörökről és más, sikeres kezdeményezésekről is csak múlt időben beszélhetünk. Számos civil szervezethez hasonlóan a Mesekör kitalálói és működtetői is egy szűkszavú levélből értesültek körülbelül egy éve arról, hogy munkájukra – amit egyébként ingyenesen végeztek a büntetés-végrehajtási intézetben - a jövőben nem számítanak. Oláh Attila azonban nem adta fel azt az elképzelését, hogy segítsen a sorstársain, a Tévelygőkért Alapítvány tapasztalati munkatársaként saját mesekört működtet, ahol állami gondozott gyerekekkel foglalkozik, olyanokkal, akiknek – ahogyan ő fogalmaz – a fél lábuk már a börtönben van.

Hogyan találkoztál a Mesekörrel?

Egyik nap munka után zuhanyzáshoz készülődtem, amikor szólt a smasszer, hogy menjek a börtönkápolnába, mert ott lesz valamilyen program és én is fel vagyok írva a listára. Sosem vettem részt semmilyen programon, nagyon nem akarózott menni, de fogdát kaptam volna, ha ellenállok. Lementem, ötven-hatvan elítélt volt ott, hatalmas, kigyúrt emberek, balhés srácok. Büky Dorottya, a program vezetője közölte velünk, hogy itt Mesekör lesz, mi pedig kinevettük. Aki nem akart részt venni, jelezhette, nekem is indult a kezem a levegőbe, de egy jóbarátom, aki mellettem ült, megállított. Azt mondta, hogy ez jó lesz nekem. Neki lett igaza, végül ott maradtam tizenhárom másik elítélttel együtt.

Miért hívják Mesekörnek ezt a programot?

A Mesekör tagjai színdarabokon dolgoznak. A vezetők, Dorka és Mari (Kóródi Mária – a program másik vezetője – a szerk.) kitalált valamilyen témát, amivel foglalkoztunk. A résztvevők két-három csoportban kezdik a munkát, különböző feladatokkal. Minden csoport kap három szót, például sárkány, rablás, család, és ezekből összeállít egy 15 perces mini színjátékot, megzenésítve. Ezekből a különböző, negyedórás darabokból kivettük a legjobbakat, és ezek adták a nagy színdarabot, amelyet azután bemutattunk. A negyedórás darabokba a saját élményeinket raktuk bele, a traumáinkat, az álmainkat. Például valaki azt az élményét hozta be, amikor a TEK-esek hajnalban a családja előtt rontottak rá a lakásában.  

pb180209photoshop.jpg

Mi történt ott veled?

Ott kezdtem el életemben először szeretetet érezni. Jól éreztük magunkat, egy héten egyszer két órára el tudtuk felejteni, hogy börtönben vagyunk. Civil emberek érkeztek hozzánk, akik nem megmotoztak, hanem átöleltek, megpusziltak minket, és nem elítéltként néztek ránk. Bizalommal fordultak felénk. Többféle elítélt volt a mesekörben, a börtön különböző „kasztjaiból”. A Mesekör egyik törzstagja komoly ellenségem volt. A közös munka során megszűnt közöttünk az ellenségeskedés, most pedig ő a lányom keresztapja. A kasztok közötti különbségek eltűntek, a gyengébbek védelemre találtak az erősebbeknél.

Az idő múlásával, ahogy rendszeresen jártam a Mesekörbe, egyre könnyítettebb részekre kerültem a börtönben, egyre lejjebbi szintre költözhettem, sokat változott a magaviseletem. Amikor visszamentem a cellámba egy-egy foglalkozás után, egyre erősebben éreztem, hogy én más akarok lenni, nem akarom azt az utat járni, mint azok a „droidok”, akikkel össze voltam zárva.

Hány alkalommal adtátok elő a színdarabot és kiknek?

Egy évben kétszer-háromszor, a családtagoknak. Az előadáson sokszor improvizáltunk, és nem teljesen azt adtuk elő, amit a főpróbáig kitaláltunk. A bemutató után adományt osztottunk szét a nézőknek, az Alapítvány segítségével sikerült ezt összeraknunk. Karácsonykor a csomagba élelmiszer, ruha került, ezt a családtagok kapták meg. Plusz nagyon jó dolog volt az egészben, hogy ezeken az alkalmakon egy másfél órás soron kívüli beszélőt kaphattunk a családtagokkal, ami nem a szokásos környezetben zajlott, hanem elválasztó plexi, asztal és távolság nélkül. Volt egy rendkívül szigorú kulturális nevelőnk, de még az ő szemében is könnyeket láttunk ilyenkor. Hatalmas élmény volt mindannyiunk számára ez az egész.

pb180231photoshop.jpg

Mitől függött az, hogy az elítéltek közül ki vehetett részt a Mesekörben? 

Ez a kérdés engem is nagyon érdekelt, ezért amikor szabadultam, megkértem a Mesekör vezetőjét, hogy érdeklődjön utána, hogy engem miért választottak ki a börtönben annak idején a programra. A parancsnok azt mondta, hogy nagyon nehezen kezelhető voltam, és bár rengeteg dologgal próbálkozott nálam, nem segített semmi. A Mesekörben látott egy olyan lehetőséget, hogy ezáltal talán kezelhetőbb leszek. Igaza lett.

Hogyan dőlt el, hogy ki melyik szerepet fogja játszani?

Mindenki azt játszotta, amiben jól érezte magát, ezt szabadon döntöttük el. Volt olyan, aki például csak egy fát tudott eljátszani, de az olyan fa lett az előadásban, hogy emlékezetes maradt mindenki számára.  

A zenét hogyan tudtátok megoldani?

A börtönnek volt egy törzszenekara, akik alapból tagjai voltak a Mesekörnek. Volt dobos, szintis, basszusgitáros, énekes-gitáros, hatalmas tehetségek, nagyon jól szólt a zenekar. Ezen kívül voltak olyan tagok a Mesekörben, akikről kiderült, hogy nagyon magas színvonalon rappelnek. Írtunk is egy saját rap számot, Ne légy szomorú a címe. Saját dalokat csináltunk a darabokhoz, és a mesekörös foglalkozás után a cellákban ezzel foglalkoztak a rabok, írták-alakították ezeket a számokat. Munka közben is azon gondolkodtunk, hogy hogyan lehetne jobban csinálni a darabunkat, hogy sírjanak a nevetéstől a nézőink.

Mikor tudtatok próbálni?

Hetente egyszer a Mesekörben, de próbáltunk a foglalkozásokon kívül is. Egyik barátommal például mindketten boszorkányokat alakítottunk az egyik darabban. Bementünk a fürdőbe, és az óriási, kigyúrt elítéltek között elkezdtünk próbálni. Teljesen hülyének néztek minket, és oltogattak, hogy vamzerek lettünk. Még le is csicskáztak bennünket. Pár hétre rá viszont megtudtuk, hogy épp azok, akik a színház és a színjáték miatt lenéztek minket, beadták a kérelmüket, hogy szeretnének járni a Mesekörbe.

pb180266photoshop.jpg

Ha jól tudom, egyszer az Akváriumban is volt fellépésetek.

Igen, teljesen civileknek játszottunk. Nincsenek rá szavak, olyan jó volt. Énekeltük a Ne légy szomorú című dalt a közönségnek úgy, hogy mindenki kinézett magának valakit, és így énekeltük ezt a finálé dalt. Tapsvihar volt, és könnyek a szemekben. Beszélgettünk a végén a nézőkkel, és egy úriember sírva-remegve kérdezte meg, „hogy képzeljük”, hogy mi, akik a börtönben élünk, kijövünk és nekik, szabad embereknek énekeljük, hogy ne legyenek szomorúak, pedig ezt fordítva kellene. A végén feljöttek a színpadra és megöleltek bennünket. Zseniális volt, utána nagyon nehéz volt visszamenni a cellába.

Ki a rendezője ezeknek az előadásoknak?

Mindent közösen találtunk ki. A Mesekör vezetői apróságokra figyelmeztettek minket, ne álljunk háttal a közönségnek, figyeljünk egymásra. Ha valaki elfelejtette, amit éppen csinálnia kellett, a másik segített neki, belevitte a szituációba. Vagy elkezdett improvizálni valamit.

A díszletet és a jelmezeket meg tudtátok oldani?

Rengeteg, nagyon lelkes önkéntes volt, akik a Feldmár Intézetnek illetve a Tévelygőkért Alapítványnak dolgoztak. De olyan is volt, hogy egy komplett előadásra az elítéltek készítették a jelmezt, mert Balassagyarmaton a börtönben dolgoznak az elítéltek és van például cipőgyár. Amikor egy kicsit ráértek, akkor készítették a jelmezeket.

pb180257photoshop.jpg

Szerinted miért éppen a mese műfajával dolgozik ez a program?

Mert vissza lehet menni vele a gyerekkorba, és nagyon mélyről lehet kiindulni, és dolgozni az élményekkel. Volt, hogy a Jancsi és Juliskával foglalkoztunk, amit én gyerekkoromból nem ismertem. A Mesekör vezetői elmondták a történetet, és ebből is játszottunk. Nagyon sok gyakorlatot is csináltunk. A legelső darab, amiben részt vettem, a Hófehérke volt. Mivel férfiak voltunk csak a körben, a női szerepeket is nekünk kellett eljátszanunk. Egy nagydarab, szakállas elítélt volt Hófehérke, aki tíz éve bent volt a börtönben. Hatalmasat alakított a szerepben.

Tulajdonképpen mi a különbség a börtönszínház és a Mesekör között?

A börtönszínházban a résztvevők kapnak egy kész feladatot és azt végrehajtják. A Mesekörben is kapunk feladatot, de azt teljesen szabadon valósítjuk meg.

Mit gondolsz a BVOP döntéséről, hogy megszüntette ezt a programot?

Teljesen értelmetlen, mert így nem kapnak semmilyen lehetőséget azok az elítéltek, akik más életet akarnak élni. A börtön nem tudja úgy megérteni az elítélteket, mint azok, akik kívülről, szeretettel és együttérzéssel jönnek be. A bentiek szemellenzősek, nem értékelik azt sem, ha valaki jó útra tér a börtön után. Egy szabaduló elítéltnek sem tudnak úgy segíteni a bentiek, mint egy civil szervezet. Kirendelnek egy pártfogót, de saját tapasztalatomból tudom, hogy beérik annyival, hogy a volt elítélt egyszer-kétszer megjelenik náluk. Később három havonta küld az ember nekik egy e-mailt vagy egy sms-t és kész.

pb180240photoshop.jpg

Hogyan lett saját meseköröd?

Rengeteget hívtak előadni, iskolákba is, érzékenyítő előadásokra, workshopokra. Sok szó esett ezeken is a Mesekörről. A Salkaházi Sára iskola megkért, hogy tartsak náluk előadást, és szeretnének mesekört is. Mindig oda hívnak, ahol nagyon problémás gyerekek vannak, akiknek a fél lába már bent van a börtönben. Nagyon szeretem ezeket a srácokat, és ők is szeretnek engem, jól tudunk együttműködni.

Milyenek ezek a gyerekek?

Állami gondozottak, balhés gyerekek. 75-85%-ban valamelyik hozzátartozójuk, apjuk, bácsikájuk, testvérük bent van a börtönben. A hozzátartozóik azt kommunikálják feléjük, hogy a börtönben a többi elítélt tiszteli őket, felnéz rájuk. Ezek a gyerekek bekerültek egy intézetbe, ahol semmiféle lehetőséget nem kapnak arra, hogy ne a börtönbe vezessen az útjuk. Lehetnek még hajléktalanok, a lányok kurvák, ha nincs kapaszkodójuk. Az Alapítvány és én el tudjuk nekik mondani, hogy hova vezet ez az út, és tudunk mutatni egy másfajta lehetőséget. 

Milyen módon dolgozol velük?

Egyik elvárásom a foglalkozásokon, hogy ne legyen ott pedagógus. Csak én az önkéntesek és a Mesekör. Volt már, hogy megkérdezte tőlem egy pedagógus, hogy ha ő több éve itt dolgozik az iskolában, akkor rá miért nem hallgatnak a gyerekek, én pedig azt is el tudom érni náluk, hogy szép sorban álljanak az ebédre várva, amit ő soha nem tud elérni. Valószínű a múltam miatt hitelesebb vagyok a számukra. Nem parancsolok nekik, elmondom, hogy vállalniuk kell a tetteik következményeit. Mutatok egy másik utat és arra biztatom őket, hogy próbálják ki. Sokkal nehezebb egyébként gyerekekkel foglalkozni a Mesekörben, mint felnőttekkel.

pb180284photoshop.jpg

Honnan ismered a módszereket, amelyeket használsz? Részt vettél ezzel kapcsolatos képzésen?

A saját tapasztalataimból merítek, és a kulcs az, hogy foglalkozom velük, és nem csak a Mesekörben. Ha valamelyiküknek konfliktusa van, megkeres. Felhívhatnak telefonon, megbeszéljük az adott helyzetet. Bíznak bennem, megkérdezik, hogy mit csináljanak. Kommunikálnak velem, mert tudják, hogy lehet rám számítani. Egy héten egyszer találkozom velük személyesen.

Jó perspektíva a jövőre nézve, hogy a Mesekörök működhetnek iskolai körülmények között.

Mindenképp, és most van alakulóban egy másik Mesekör is, egy pszichológusi közösségi házban, ahol balhés srácokkal foglalkoznak. Nem iskola-rendszerű. Az az elképzelés, hogy a pedagógusok, pszichológusok is megtanulják a Mesekör módszerét és alkalmazzák a jövőben.

Mértétek-e valaha statisztikákkal a Mesekör eredményességét?

Igen, készült ilyen, és ezért sem értem, hogy mi volt az értelme a megszüntetésnek a börtönökben. Az eredmény szerint 65-70 olyan ember van, aki szabadulása előtt részt vett a programban, és ebből csak négyen kerültek vissza a börtönbe. Ezzel szemben áll az 50%-os arány, akikről tudjuk, hogy szabadulásuk után vissza szoktak kerülni a büntetés-végrehajtásba. A program sikere tehát megkérdőjelezhetetlen.

pb180296photoshop.jpg

Azok a volt elítélt társaid, akikkel tartod a kapcsolatot, mit szólnak ahhoz az úthoz, amit bejártál?

Nem látják az értéket benne. Azt gondolják, hogy ezért pénzt kapok, mások azzal jönnek, hogy puhány lettem. Azt szoktam mondani erre, hogy én már ennyi idő alatt is vittem valamire, nekik pedig csak a börtön a jövőjük. 

Rácz Anna

Kapcsolódó cikkek

Miért és hogyan készül egy börtönszínházi előadás elítéltekkel - interjú Harsányi Attilával
Elítéltek bemutatkozása és versengése a világot jelentő deszkákon

süti beállítások módosítása