Bereczki Zoltán önálló estjén Palya Beával együtt lép fel

A népszerű színész Csillagkép című zenés dalestjén Palya Beával első közösen jegyzett dalukat is bemutatják.

Bereczki Zoltán héttagú zenekarához ezúttal Szénási Annamária csellóművész csatlakozik. Az est kínálatában ismert, népszerű dalok is szerepelnek, többségében azonban új szerzemények, melyek egytől egyig illeszkednek az ünnepvárás hangulatához. A műsor érdekessége, hogy a vendégművész, Palya Bea saját zenekarával érkezik, azzal az összeszokott csapattal, amelynek muzsikusai autentikusan képviselik az énekesnő egyedi zeneiségét. A két előadó színpadi kapcsolata nem újkeletű, egy három évvel ezelőtti metszéspont indította el a közös gondolkodást, melynek eredményeképpen a decemberi koncerteken egymás dalainak feldolgozása mellett egy új, közösen jegyzett számot, az est címadó dalát is bemutatják.

bereczki_palya2.jpgPalya Bea és Bereczki Zoltán (fotó: Éder Vera)

A karácsony számomra mindig fontos volt, melynek megélése mégis változott az idők során. Hosszú ideje elsősorban a kislányomról szól az ünnep, amely azonban lehet meghitt emberek sokaságával is, ezért évek óta a közönségemmel is nagy örömmel ünnepelem. Idén vendéget is hívtam. Beával teljesen más a zenei világunk, mégis vonz a művészete. Szerencsére úgy tudtunk együtt gondolkodni, hogy egy műfaji korlátok nélküli, érzelmekre ható, mégis felszabadító összeállítással ajándékozhatjuk meg nézőinket” – mondja Bereczki Zoltán a decemberi előadásokra készülve.

 A Csillagkép-estek a Játékszín és a Lepkegyűjtő Produkció együttműködésében valósulnak meg. Bereczki Zoltán 10-én és 11-én várja a közönséget a MOMKult színpadán.

(Forrás: Játékszín)

süti beállítások módosítása