Für Anikó: „Amit nem szeretek, azt nem tudom jól megcsinálni”

Az Örkény Színház színésznőjét idegesíti a politika és aggasztja a tao megszüntetése. Többek között erről is beszélt a HVG-n.

Für Anikó színészi pályáját mondhatni akár egyenes vonalúnak is. 1989-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1989-2004 között a Madách Színház színésze, ezt követően pedig, noha a színház maga alapvetően megváltozott, ő földrajzi értelemben a helyén maradt, ugyanis 2004 óta a Madách Kamarából létrejött Örkény Színház tagja. 1988 óta játszik játékfilmekben és tévéfilmekben, valamint rendszeresen szinkronizál. Ez utóbbira utal nemrég megjelent, immár harmadik nagylemeze is, Magyar hangja vagyok címmel.

csehov_puskel.jpgFür Anikó a Dollár Papa Gyermekei Csehov című előadásában (fotó: Puskel Zsolt / PORT.hu)

Elkötelezett természetvédőként 2001 óta volt műsorvezetője a Duna Televízió Talpalatnyi zöld című környezetvédelmi magazinjának, amit 20 év után egyik napról a másikra szüntettek be.

Sok évvel ezelőtt megkaptam valakitől, milyen ügyes vagyok, hogy a népszerűségem tupírozása érdekében környezetvédelemmel foglalkozom. Mire azt feleltem, mondjon még egy ügyet, ami ennél reménytelenebb és kilátástalanabb!” – mondja a színésznő az interjúban a magazinnal kapcsolatban.

Für Anikó nem az a színésznő, aki bármilyen szerepet elvállal, de mint mondja, ezt nem nagyképűségből teszi: „Nem azért adtam vissza szerepeket már főiskolás koromban is, mert annyira rátarti vagy nagyképű volnék, hanem mert „amihez nincs valami szeretetteljes, elfogadó viszonyom, azt nem tudom jól megcsinálni”.

A tao megszüntetésének témája is előkerül a beszélgetésben. „Nagyon érzékenyen érint minket, egyelőre elemezzük a helyzetet, és várjuk a fejleményeket. A színészeknek még nehezebb lesz a megélhetése, bizonyos társulatoknak akár a bőrére is mehet a változás. A politika idegesít, irritál, a lehető legtávolabb tartom magam tőle annak dacára, hogy talán kevés politikusabb intézmény van a színháznál” – fogalmaz ezzel kapcsolatban.

furaniko-ok.jpgFür Anikó a Nőstény álom című lemezének 2015-ös koncertjén (forrás: nyarifesztival.com)

Szereti a munkáját, de az sem viselné meg nagyon, ha le kellene mondania róla: „Imádom a hivatásomat, de nem jelentene szörnyű katasztrófát, ha holnaptól valami mással kellene foglalkoznom. Nem az a színész vagyok, akik reggelire, ebédre, vacsorára színházat fogyaszt. Legyen szó éneklésről, mosogatásról vagy éppen szerepekről, egyedül abból csinálok hiúsági kérdést, hogy jól végezzem a dolgomat”.

Az eredeti interjúból, amit Szentgyörgyi Rita készített, az is kiderül, hogyan látja a környezetvédelem szerepét a jelenlegi közéletben, mennyire képes magát függetleníteni a társadalmi légkörtől, és miért vállalta el beugróként a Dollár Papa Gyermekei Csehov című előadását, ahol mindösszesen 5 napja volt felkészülni.

A teljes interjú itt olvasható.

Kapcsolódó cikkek

Für Anikó: „Amíg nem lettem anya, rengeteg ajtó zárva volt bennem”
Ha sokat melózunk, a csoda is jön – Interjú Für Anikóval
„A zene egy nagy ajándék az életemben” – Villáminterjú Für Anikóval
Für Anikó: „Megtanultam nem nagyon akarni”

süti beállítások módosítása