„Ha úgyis meg kell halni, akkor inkább abba haljak bele, hogy előbújtam”

Ónodi Adél transznemű színésznő beszélt az Indexnek arról is, mennyivel más Magyarországon transzneműként színésznővé válni és élni, mint Berlinben.

Ónodi Adél még csak 22 éves, de már előadás készült az életéről. Egy vidéki kisvárosból küzdötte fel magát odáig, hogy Berlinben színésznőként, énekesnőként élhessen. A Dear Future Me című előadás erről az útról szól sok drámai fordulattal a gyerekkori bántásoktól a nemátalakító műtéten át a halálos fenyegetésekig.

Ónodi Adél (fotó: Huisz István / Index)

Az előadásokat a nézőkkel folytatott beszélgetés követi, akik ilyenkor kérdéseket is feltehetnek Adélnak. „Nem is az előadásról kérdeztek leginkább, hanem a transzneműségről. Például volt egy kérdés, amin azóta is gondolkodom, hogy mi az, ami egy transzneműnek nem jó megszólítás, mi nem elég érzékeny, mi lehet bántó. Ott ült két transznemű lány is, és nem tudtak rá válaszolni. Előítéletekről beszélünk, de néha mi magunk sem tudjuk, hogy mi a rossz, csak azt tudjuk, hogy ahogy bizonyos dolgokat mondanak, amilyen helyzetekbe így kerülünk, azokból rosszul jövünk ki” – meséli az interjúban a beszélgetések tapasztalatáról.

Egy szülővárosából származó személy korábban halálosan megfenyegette, mire ő elhatározta, mindenkivel tudatja, hogy transznemű. „Azért, mert azt mondta, hogy bújjak el, dögöljek meg, ha nem akasztom fel magam, akkor majd ő fog. Olyan vagyok, hogy ha valaki azt mondja nekem, hogy maradjak kussban, akkor ordítani fogok. Előtte is bántottak persze, de ez már az átalakulásom után volt, amikor már Berlinben éltem. Ott kinyíltam, szabadnak éreztem magam, és amikor elkezdett fenyegetni, akkor azt éreztem, hogy ezt már nem teheti meg velem senki. A TASZ-tól kértem jogi segítséget” – mondja erről.

Felmerül a kérdés a beszélgetésben, hogy nem félt-e attól, hogy ha színpadra áll, interjúkat ad, akkor még több ilyen fenyegetés érheti? „Erre azt mondom, hogy valamibe meg kell halni. És akkor már inkább abba, hogy előbújtam, és tettem valamit” – válaszolja Adél.

Ezzel és azzal együtt, hogy viszonylag könnyen beszél a történetéről, a próbafolyamat nagyon megviselte: „Egyszer elmondani oké. De sokszor mélyen belemenni más. Ha elválsz, akkor simán el tudod mesélni, hogy elváltál. De nem mész bele a részletekbe, mert az már fájna. És itt minden részletbe bele kellett menni. Öngyilkossági kísérletbe, a gimnáziumba, abba, hogy felmentem Pestre, hogy elkezdtem a nemátalakító folyamatot és így tovább. Van az előadásban egy rész, amikor bejátszunk mondatokat, amiket korábban nekem mondtak mások. A csapat tagjai mondták, hogy még nekik is mennyire fájdalmas volt ezeket hallgatni. Hát még nekem”.

Ónodi Adél (fotó: Szabó Csilla)

Kétszer felvételizett a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, mindkétszer sikertelenül. „Elmentem abban a testemben, ami még a műtét előtt volt. Erre csak hibaként szoktam hivatkozni, sosem mondom azt, hogy férfitestben éltem, az egy hibás test volt. De nem tudtam megszólalni, mert nem voltam önazonos. Előadóként csak úgy tudsz megszólalni, ha rendben vagy magaddal. Így aztán fogtam a kabátom és kimentem. Aztán elmentem lányként is, de még nagyon az átalakulás elején voltam, ezért azt tanácsolták nekem, hogy inkább ne mondjam el. Így akkor sem voltam igazán önmagam” – emlékezik ezekre a kísérletekre.

„Ez is vezetett Berlinbe, azt éreztem, hogy itt, ha a fejemen pörgök, akkor sem tudok a művészpálya közelébe érni. És a magánéletemben is problémák voltak, úgy éreztem, hogy a férfiak nehezen fogadnak el. Én pedig nem akartam letagadni, hogy ki vagyok, mert az olyan lenne, mintha húsz évet letagadnék az életemből. Ne akarja senki a negyed sütit megenni, ha én kellek neki, fogadjon el egészen” – fűzi hozzá.

A magánélete terén Berlinben sem nagyon tapasztal mást, mint Magyarországon: „Volt egy német orvos barátom, akinek nem mondtam el fél évig az igazat magamról. Úgy voltam vele, hogy most önző leszek, akarok egy jó félévet magamnak. Én heteró nőként tekintek magamra, aki egy egyszerű heteró férfira vágyik. És amikor végül elmondtam a barátomnak, gondot jelentett neki. Azt hittem, hogy rég tudja, hiszen orvos, de kiakadt, hogy miért nem mondtam el, joga lett volna tudni. Nekem meg jogom van ahhoz, hogy simán megöleljenek, szeressenek. De ha mindent elmondok, akkor ezt nem kapom meg”.

Az eredeti interjúból, amit Matalin Dóra készített, az is kiderül, miért elemeltebb meseformában mesélik el a történetét az előadásban, miért érezte fontosnak, hogy az előadáshoz egy róla készült, aktokat is bemutató fotókiállítás kapcsolódjon, ahogy arról is szó esik, miért fontos számára az aktivizmus.

A teljes interjú itt olvasható.

Kapcsolódó cikkek

Gender estek a Bakelitben