A nap fotója – 10

A Bánya-trilógiával ismertté vált Székely Csaba legújabb színdarabját a tízparancsolat ihlette. Sebestyén Aba állította színpadra a Radnóti Színházban.

A 10 tíz magányos ember történetét meséli el úgy, hogy – akárcsak egy bűnügyi sorozatban –, fokozatosan bomlanak ki egymáshoz fűződő viszonyaik, lassan tárulnak fel egymás sorsát keresztező életútjaik. Mind a tízen megszegnek egy bibliai parancsolatot, elkövetnek valamilyen bűnt. De vajon mindenki bűnös, aki bűnt követ el?

 László Zsolt, Kováts Adél és Tóth Ildikó / Véner Orsolya fotói a képre kattintva tekinthetőek meg!

A próbafolyamatot úgy képzelem el, hogy a színészekkel elmerülünk ebben a témában, kifaggatjuk egymást, személyessé tesszük egymás számára a darabot. Ezt az önmagunkban való elmélyülést meg kell tennünk. Én magamnak is tartozom ezzel, hiszen csak akkor válik majd a néző számára is személyessé az előadás, ha magunk is levetkőzünk. Ha válaszolunk arra, hogy meg tudok-e felelni legalább egy parancsolatnak. Vagy háromnak. Megvizsgáltam, nem állok valami jól. Sem én, sem mi” – mondta korábban a rendező, Sebestyén Aba.

Az előadás legközelebb december 30-án (délután 5 órától), illetve január 8-án, 9-én, 19-én és 28-án látható a Radnóti Színházban, utóbbi négy alkalommal este 7 órától.

süti beállítások módosítása