Halász Judit: „Az emberi és a művészi nagyság nem mindig esik egybe”

Az egyik leginkább derűt sugárzó színművészünk e derű okairól is mesélt a 168 Órának.

Halász Judit több mint ötven éve a Vígszínház tagja, sok filmben szerepelt, legtöbben mégis zenei koncertjeiről ismerik, dalain generációk nőttek fel.

halasz.jpgHalász Judit

Már a neve említése mosolyt csal az emberek arcára. „Nekem fontosak az emberek, a közönség, és vannak, akikkel sok éve személyes kapcsolatot tartok. Akadnak köztük, akik még gyerekként hallgatták a dalaimat, később pedig már a saját gyerekeikkel jöttek el a koncertjeimre. Hallatlan örömmel tölt el, amikor látom, hogy anyuka, apuka és a gyerekek együtt énekelnek velem” – vallja az interjúban Halász Judit.

Pályakezdőként sok lehetősége volt, rendszeresen forgatott is, és igyekezett megválogatni, mire mond igent: „Ha visszagondolok, tényleg rengeteget dolgoztunk húsz-harmincéves korunkban, napi 16 órát biztosan. Pedig pályakezdő koromban azt tanácsolták filmes barátaim: ne vállaljak el minden munkát, mert nagyon fontos, hogy egy színész jól induljon, és megőrizze a hitelességét. Megriadtam: én, a névtelen kis senki hogyan utasíthatnék vissza felkéréseket? Mégis megfogadtam a tanácsot, és bizony kaptam olyan forgatókönyveket, amelyeket visszaadtam. Lehet, hogy emiatt akadtak, akik megsértődtek rám, mások viszont a barátaim lettek”.

Gyerekkora óta színész akart lenni és elsőre fel is vették a Színművészetire. „Osztálytársam volt többek közt Béres Ilona, Szegedi Erika, Tordai Teri, akikkel ma is összejárunk. A színészeten kívül minket az égvilágon semmi nem érdekelt. Úgy éreztük, tehetségesek vagyunk, és minél többet akartunk tudni a mesterségről. A főiskolai óráink után este gyakornokként játszottunk valahol, vagy előadásokat, filmeket néztünk. A közélettel csak annyit foglalkoztunk, amennyi feltétlenül szükséges volt. Mi a szakmánkban hittünk” – emlékezik a kezdetekre.

halasz_judit_audiencia.JPGHalász Judit az Audiencia előadásában (fotó: Almási J. Csaba)

A legtöbbet a színész szakmából Sulyok Máriától tanulta. „Az emberi és művészi nagyság nem mindig esik egybe. Szakmailag a legtöbbet Sulyok Máriától tanultam, de ő borzasztóan nehéz ember volt. Nem érthettem meg, hiszen én színészként és felnőttként is kezdő voltam. Ő viszont rengeteg problémával küzdő, idősödő, magányos ember. Főleg akkor volt nehezen elviselhető, amikor nagy teher nehezedett a vállára. (…)Érdemes volt minden, színpadon töltött percét nézni, sokat lehetett belőle tanulni.” – meséli.

Mint mondja Várkonyi Zoltán igazgatása alatt minden színésznek jutott olyan feladat, ami fontos lehetett a számára, ez azonban mára nincsen így. „Már nem vágynék arra, hogy két-három nagy szerepet játsszak egy szezonban, de legalább egyet azért szeretnék. Múlnak az évek, és még jó lenne sok-sok fontos dolgot csinálni. Arra már nincs időm, hogy számomra színészileg vagy gondolatilag érdektelen dolgokban vegyek részt. Ugyanakkor továbbra is él bennem az az ambíció, hogy az együttes munka sikeréért lelkesedjek. A rendszerváltás után azonban sok minden megváltozott, nemcsak nálunk, hanem az egész színházi szakmában. A teátrumok vezetésének nagy dilemmája lett, hogy a gazdasági vagy a művészi szempontoknak kell-e jobban megfelelni” – fogalmaz.

Egy érzelemhiányos világban és gyűlölködéstől megosztott országban az ő dalaiból mégis árad valamiféle derű. „Természetesen én is sokszor bosszankodom, ugyanúgy, mint más. Csakhogy én mindenkinek játszom és mindenkinek énekelek. Kimegyek a színpadra, és ott a szerepeimre, a dalaimra kell koncentrálnom. E dalok közvetítik a véleményemet a világról. Talán segíthetnek abban, hogy a nézőtéren ülők úgy érezzék, vannak még közös élményeink, és ezek az örömök, bánatok is összekötnek bennünket” – vallja ezzel kapcsolatban.

Öröm és harmónia nélkül sokkal üresebb és nehezebb az élet. Radnóti azt mondja az Ikrek havában, hogy nagy dolog a gyerekkor. A szüleim népes családjában hosszú évekig én voltam az egyetlen gyerek. Nagyon szerettek engem, vigyáztak rám. Úgy látszik, eleget kaptam tőlük szeretetből, hogy az életem végéig kitartson, és adjak belőle másoknak is” – fűzi hozzá a beszélgetés végén.

Az eredeti interjúból, amit Sándor Zsuzsanna készített, az is kiderül, kiket és miért szeretett legjobban a vígszínházi kollégái közül, hogyan gyógyította meg őt a közönség szeretete, és annak idején hogyan került a Vígszínházba.

A teljes interjú itt olvasható.

Kapcsolódó cikkek

Halász Judit: „Az is hülye, aki kimegy a színpadra ebben a ricsajban”
Boldog, boldog, boldog születésnapot! - Halász Judit 75 éves
Halász Judit: „Nem szeretem a megosztottságot”
Halász Judit: „Ha ma döntenék, nem biztos, hogy színész lennék”

süti beállítások módosítása