Több mint 100 fiatal kapott jegyet a budapesti Katonától

Pontosabban a Katona Chairity program során a Katona nézői több mint száz jegyet ajánlottak fel, melyeket a helyekre jelentkező mintegy ezer fiatal, diák között sorsoltak ki.  

December végén zárult a Katona József Színház és a Republic Group közös kezdeményezése. A kampány eredményei is bizonyították: nagy igény van a kultúrára az Y és Z generáció körében. 

chairity_1.jpgForrás: Katona József Színház

Két hét alatt 988 regisztráció érkezett a kampány idején. A kezdeményezés célja az volt, hogy mindamellett, hogy különböző generációk közötti interakciót indítson és közelítsen egymáshoz, az azonnali döntéseket hozó, állandóan mozgásban élő 30 év alatti fiatalok is helyet nyerhessenek maguknak a nézőtéren. 

A színház közönségének jelentős része tapasztalt „katonásokból” áll, akik tudják, hogy a darabok milyen értékkel bírnak. A projekthez csatlakozott Ónodi Eszter, Borbély Alexandra, Rujder Vivien, Tasnádi Bence, Szentesi Éva, Odett, Schoblocher Barbi, Kemény Zsófi, Vitáris Iván, az Ivan the Parazol énekese, illetve a Mary Popkids tagjai: Herrer Sári és Bártfalvi Sándor, Ott Anna, Stahl Barbi, és Nagy Kata is.

(Forrás: Katona József Színház)

Kapcsolódó cikkek

Most az idősebbek adhatják át a helyüket a budapesti Katonában

süti beállítások módosítása