Ketten – Improvizáció a felsőfokon

A Scallabouche Társulat új előadása egy bankrabló párt hoz játékos helyzetekbe. Szalontay Tünde egy kicsit kevéssé erős, Elek Ferenc most is jó, de összességében inkább csak gyakorlatok ezek, mint előadás.

Alexis Latham a magyart törve beszélő játékmesterként indítja a történéseket: egy kerettörténetet tölthetünk fel különféle játékhelyzetekkel, amire a színészeknek kell majd reagálnia. Szép gördülnek a jelenetek, ha egy kicsit lassabban is a kelleténél. Szalontay Tünde erős színpadi egyéniséget hoz, ami egy kicsit lötyög rajta, Elek Ferenc viszont beleáll a maga karakterébe.

ketten23.jpgElek Ferenc, Szalontay Tünde és Alexis Latham az előadásban (fotó: Gulyás Dóra)

Tanítani lehetne, ahogyan görög a játék, ami nem emlékeztet a televíziós és színházi improvizációs show műsorokhoz, annál sokkal finomabb szövésű, de a show műsorok lendületét sem tudja hozni a Ketten előadása. Jót játszunk egymással, majd szépen hazamegyünk. Ma sem történt különösebben semmi.

Török Ákos

süti beállítások módosítása