Romantika és líra, szenvedély és humor a következő veszprémi évadban

Börcsök Enikő és Szilágyi Tibor is rendeznek majd a Petőfi Színházban.

A százhetven évvel ezelőtt lezajlott 1848–49-es forradalom és szabadságharcot megidézve, Huszka Jenő Mária főhadnagy című operettjének bemutatójával veszi kezdetét a Veszprémi Petőfi Színház 2019/2020-as színházi évada – hangzott el a teátrum sajtótájékoztatóján. 

oberfrank_pal_forras_veszpremi_petofi_szinhaz.JPGOberfrank Pál

A Veszprémi Petőfi Színház 2019/2020-as évadának tervezett bemutatói a Nagyszínházban: 

Huszka Jenő–Szilágyi László Mária főhadnagy című operettjét Seregi Zoltán rendezésében láthatja majd a közönség, a bemutató tervezett időpontja 2019. október 4. A romantikus nagyoperett története 1848-ban, Bécsben kezdődik, és végigkíséri Lebstück Mária fordulatokban gazdag, kalandos életének jelentősebb állomásait. A megtörtént eseményeken alapuló darabban a magyar érzelmű Máriát rokonai egy osztrák arisztokratához készülnek férjhez adni. Szerencsére megérkezik Mária nénikéje Antónia, és az ő, valamint a kissé bolondos szabó, Zwickli Tóbiás segítségével sikerül még időben Magyarországra szöknie. Az izgalmas történet végén, hűen az operett műfajának hagyományaihoz, minden bonyodalom megoldódik és az igazi szerelmesek is egymásra találnak. 

Gyurkovics Tibor Nagyvizit című tragikomédiáját Rátóti Zoltán Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész rendezésében novemberben mutatják be. Az 1978-ban írt darab egy kórház kórtermében játszódik, ahol a betegek, habitusuknak és megélt, saját élettörténetüknek függvényében kénytelenek elviselni azt, amit a történelem, a gondviselés, vagy éppen a kórházi személyzet nekik szánt. Gyurkovics Tibor művéből nagysikerű tévéjáték is készült. A szerző munkásságával mély nyomot hagyott a veszprémi nézőkben is, akik a legendás alkotót íróként, rendezőként és színészként is láthatták. Az előadásban először lép a veszprémi színház színpadára Koncz Gábor, és újra szerepet Esztergályos Cecília, illetve a társulathoz frissen szerződött színművészek, Cservenák Vilmos és Varga Szilvia is bemutatkoznak. A színház tervei szerint édesapja után, ifj. Jászai László színművésszel is találkozhatnak majd a nézők. 

A Veszprémi Színházban az új bemutatók kapcsán immár hagyománnyá vált a társművészetek, ezen belül a filmművészet megjelenése. Patrick Sheane Duncan Csendszimfónia című forgatókönyve és az azonos, 1995-ben bemutatott című film alapján színpadi adaptáció készül, amelynek próbafolyamatát Somogyi Szilárd Nádasdy Kálmán-díjas rendező vezeti. A decemberi premier különlegessége, hogy fiatal színházi alkotó pályája Veszprémben indult, a főszerepet pedig Oberfrank Pál játssza majd. A Csendszimfónia története rávilágíthat arra, hogy életünkben a földi hívságok közepette végül mégis csak az emberi értékek válhatnak a legfontosabbá. 

Móricz Zsigmond Pillangó című szerelmi idillje Börcsök Enikő rendezésében már az új évtizedben, 2020 februárjában kerül a színház repertoárjára. Az író 1925-ben megjelent, XX. századi Rómeó és Júlia-történetében a két fiatal főszereplő elemi erővel fellobbanó szerelme szemben áll a társadalmi konvenciókkal. Vágyott boldogságukért azonban nemcsak szüleikkel és az alföldi mezőváros közösségével, hanem egymással és egymásért is meg kell harcolniuk. 

A 2019/2020-as színházi évad utolsó nagyszínpadi bemutatóját, Ivan Menchell 1988-ban írt Sírpiknik című komédiáját Szilágyi Tibor rendezésében állítja színpadra a Veszprémi Petőfi Színház. Az előadásban, a veszprémiek számára régi ismerősként ismét együtt játszik majd a Rancsó Dezső–Varga Szilvia színészházaspár. A vérbő, ugyanakkor keserédes darabban három özvegy nő indul el minden héten párjaik emléke felé, a temetői kirándulásokat azonban váratlanul megzavarja egy, a feleségét elvesztett férfi megjelenése. 

A Veszprémi Petőfi Színház 2019/2020-as évadának tervezett bemutatói a Latinovits–Bujtor Játékszínben: 

William Goldman Tortúra című művével megjelenik a műsoron egy új műfaj, a pszichothriller. Az Orlai Produkciós Iroda előadásaként érkezik Carly Wijs Mi és Ők című drámája, amely a beszláni túszdrámát dolgozza fel. Vendégjátékként láthatja majd a közönség Rob Becker Caveman - Az ősember című stand-up comedyjét Kálloy Molnár Péter előadásában, a Jövőre veled, ugyanitt sikerét követően pedig Hargitai Iván Murray Schisgal Szerelem, ó! című vígjátékát rendezi, a székesfehérvári Vörösmarty Színházzal együttműködve. A Játékszínben az évad utolsó bemutatója Alessandro Baricco Novecento című drámája lesz, amelyet a nagyközönség a mozikból ismerhet, az olasz szerző darabjából Az óceánjáró zongorista legendája címmel készült világhírű film.

A Veszprémi Petőfi Színház a bérletes előadásokon kívül két produkciót kínál a Latinovits–Bujtor Játékszínben. Fedák Sári címmel látható majd Szűcs Nelli Jászai Mari-díjas, érdemes művész önálló estje, a trianoni békeszerződés századik évfordulója alkalmából pedig Békediktátum címmel készül bemutató. 

Bemutatók a fiatal korosztály részére: 

Az ifjúsági színház részeként, de a felnőtteknek is ajánlva bemutatják Janikovszky Éva Égigérő fű című mesejátékát, az általános iskolák felső tagozatos diákjait megszólítva, a Kabóca Bábszínházzal együttműködve pedig színre viszik Rómeó és Júlia történetét. A legapróbb színházlátogatókat Hedry Mária Spenót Panna című mesejátékával várják, az előadást a Veszprémi Petőfi Színház társulatának ifjú tagja, Gaál Attila Csaba állítja színpadra, akinek ez lesz az első színházi rendezése. Szintén a legkisebb korosztálynak szánják a HADART Színház produkcióját, Pille Tamás Hetedhét varázslat című mesejátékát.

Új kezdeményezés: 

Új kezdeményezésként a következő évadban elindul a Petőfi Szalon, amely a nyilvános beszélgetések alkalmával a színház számára nélkülözhetetlen és a nézők számára láthatatlan dolgozókat kívánja „elővarázsolni”. Minden alkalommal egy, a színház működésében, napi életében, előadásainak és programjainak létrejöttében meghatározó szerepet játszó színházi munkatársat mutatnak be. Az eseményeken a nézők betekintést nyerhetnek a színház hátterének működésébe, ezzel is közelebb kerülve a Veszprémi Petőfi Színház társulatához és munkatársaihoz. 

Fesztiválok a színházban és a színházkertben: 

Nem maradnak el a szintén hagyománnyá vált nagy fesztiválok sem, a következő évadban már harmadszor rendezik meg a sérülékeny társadalmi csoportokra fókuszáló Érzékenyítő Fesztivált, és a színház belső terein túl szintén harmadik alkalommal látogatható a színházkert is a közönség tagjai számára, akik a Rátonyi Róbert Operettfesztivál többnapos, igazi családi programsorozatát élvezhetik a kellemes nyáridőben. Továbbra is elérhető lesz a sikeres Vendégjáték bérlet, illetve a Könnyűzenei bérlet is, karácsony és szilveszter között pedig a nézői igényeknek megfelelően a Csillagszóró bérlettel kínálnak tartalmas kikapcsolódást. 

Repertoáron az idei évad sikerdarabjai: 

A fentieken túl természetesen számos, korábban bemutatott előadás is műsoron marad, többek között a budapesti Nemzeti színházbeli és erdélyi vendégjátékain is teltházas Holt költők társasága; a fiatal tehetségeknek is bemutatkozási lehetőséget nyújtó Nyitott ablak; a kiemelkedő közönség- és kritikai sikert hozó Esőember, továbbá a Diótörő és egérkirály, az Isten pénze, a Tartuffe és a Jövőre veled, ugyanitt I. és II. című előadások. 

(Forrás: Veszprémi Petőfi Színház)

süti beállítások módosítása