„Hogy a cigányok története hogyan folytatódik, az csak rajtunk áll...”

A III. Roma Hősök Nemzetközi Színházi Fesztiválon  négy roma társulat mutatkozott be kamaraszínházi előadásokkal.

A Független Színház Magyarország idén augusztus 24. és szeptember 15. között rendezte meg a Roma Hősök fesztivált, két helyszínen, az RS9 Színház Vallai kertjében és az Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtérben. A telt házas bemutatókat minden esetben közönségtalálkozók követték. A szervezők támogatóknak köszönhetően 100 hátrányos helyzetű fiatal számára díjmentes jegyeket is biztosított az egyes előadásokra.

roma.png

A fesztivál két témát járt körül. Augusztusban „Dübörgő ifjúság” témakörben, a berlini Gorki stúdiója és a bécsi Romano Svato közös produkcióját a So kheren amenca!? /Örök nyaralás!? előadását, és a Független Színház Magyarország „Selejtesek” című bemutatóját láthatta a nagyközönség. Mindkét színdarabban fiatalok szerepeltek. A mostani hétvége témája pedig a „Tetemre hívás” volt. Míg az egyik a történelem holttestét, a másik egy tragikus sorsú fiatal lány halálesetét vizsgálta meg. A cseh ARA Art társulat Pindral című előadásában egy idős nő meséiben elevenítette meg a cigányság történetét, a kezdetektől egészen az államszocialista rendszerig. „Célunk az volt, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy, az hogy hogyan folytatódik a cigányság története, rajtunk áll” – mondta David Tiser, a Pindral című színdarab rendezője.

A bukaresti Giuvlipen társulat Ki ölte meg Szomna Grancsát? című, igaz történet alapján íródott színdarabját mutatta be. Az előadás egy fiatal lányról szól, aki egy hagyománytisztelő roma családba született. Szomna Grancsa egy igazán bátor lány, aki szembement a hagyománnyal, nem akart férjhez menni, szeretett volna tovább tanulni. De ebben sem a saját családjától, közösségétől, sem a többségi társadalomtól és az oktatási és egyházi szakemberektől nem kapott megfelelő támogatást. Mivel nem látott kiutat, véget vetett az életének, és vörös festékkel, üzenetet hagyott a falon, ami előtt felakasztotta magát.

Nagy öröm és büszkeség számomra, hogy idén már harmadik alkalommal szervezhettük meg a világ egyetlen olyan fesztiválját, ahol roma színházak mutatkoznak be. Ezúton szeretném megköszönni a társulatoknak, előadóknak, munkatársaknak és az érdeklődőknek a támogatást és a sok munkát. 2020 októberében mindenkit szeretettel várunk a IV. Roma hősök Fesztiválra, ahol nyolc előadás lesz látható” – mondta Balogh Rodrigó, a Független Színház művészeti vezetője.

(Forrás: Független Színház)

süti beállítások módosítása