Nagyvizit - Gyurkovics Tibor tragikomédiáját mutatják be Veszprémben

A Rátóti Zoltán rendezésében készülő előadásban Koncz Gábor először lép a veszprémi teátrum színpadára. 

Gyurkovics Tibor 1972-ben bemutatott, fekete humorú darabja, a Nagyvizit egy kórház sebészetének négyágyas kórtermében játszódik, ahol ki-ki vérmérsékletétől és lelkiállapotától függően viseli el azt, amit a sors és a kórházi személyzet kiosztott rá... Lehet-e, szabad-e humor nélkül élni? Talán a legkétségbeesettebb, legszívszorítóbb pillanatokban van leginkább szükségünk öniróniára, arra, hogy képesek legyünk önmagunkat egy kicsit kívülről szemlélni. 

nagy_1.pngFotók forrása: Veszprémi Petőfi Színház

Rátóti Zoltán, az előadás rendezője elmondta: „A darabban azt láthatjuk, ahogyan egy zárt helyen, egy kórházi kórteremben négy különböző életkorú beteg miként éli meg a mindennapjait. Egyáltalán nem figyelnek egymásra, és mégis, végig egymással foglalkoznak. Nem mindig egyértelmű, hogy a szereplők közül ki akar élni és ki akar meghalni, amit Gyurkovics Tibor nagyszerű, groteszk humorba ágyazott jellemrajzokkal, jellemfejlődéssel fogalmaz meg. A nézők is könnyen összhangba kerülhetnek az előadással, hiszen a kórházi élmények mindannyiunk életében megjelennek, és látva a színpadon történő eseményeket, egy kicsit talán magunkon is tudunk nevetni. Ennyire sziporkázó tragikomédiát még nem rendeztem. A próbafolyamat során jó karmesterként igyekeztem átadni a színészeknek a bennem megszólaló kottát. A kifejezetten ritmusfüggő darabnak akkor jön ki igazán a humora, ha a témaváltások jó ütemben jelennek meg az előadásban. Kíváncsi voltam, hogy ezt miként tudjuk megvalósítani a színészekkel, és úgy tűnik, hogy ez sikerült Veszprémben.” 

Koncz Gábor a Nagyvizit 1972-es ősbemutatójában is színpadra lépett. „Később három alkalommal megrendeztem a darabot, töviről hegyire ismerem a művet. Majdnem minden szerepet játszottam már benne, a Veszprémi Petőfi Színház közönsége most az élet során sokat tapasztalt Badariként láthat, aki központi személyiség az egész előadás folyamán. Gyurkovics Tibor karakterei valós történeten alapulnak, sokan magukra ismerhetnek a gyakran groteszk helyzetekben” – fogalmazott a színművész. 

nagy_2.png

Esztergályos Cecília Mária szerepét formálja meg a veszprémi előadásban. „Imádom ezt a karaktert, mert lehetőséget ad arra, hogy megcsillogtassam a humoros oldalamat. Ő egy egyszerű takarítónő lecsúszott egzisztenciával. Mindent tud mindenkiről, de az élet úgy hozta, hogy ő az utolsó a sorban. A szerepet Módri Györgyi kolléganőmmel felváltva játsszuk majd, akivel tavaly A nagymama című előadásban dolgoztunk együtt. Már akkor is jó érzéssel töltött a vele való közös munka, és bár sajnos most nem egy időben láthat bennünket a közönség a színpadon, de bátran mondhatom, hogy az előadás mindenképpen szórakoztató lesz” – fejtette ki véleményét Esztergályos Cecília. 

Cservenák Vilmos színművészt a Főorvos szerepében láthatja majd a közönség. „Végtelenül örülök, hogy a Veszprémi Petőfi Színház tagja lehetek, immár harmadszor. Amikor 1996-ban még főiskolásként először érkeztem ide, rögtön megszerettem a várost. Azóta sok minden megváltozott Veszprémben, a színházban, és természetesen bennem is. Egy valami azonban állandó: mindig hazajövök. Most Gyurkovics Tibor Nagyvizit című darabjában a Főorvos szerepével indul az évadom. Remek darab, remek kollégák, és egy igazán jó karakter” – zárta gondolatait a veszprémi teátrum visszatérő, új tagja.

A Nagyvizitet november 8-án mutatják be a Veszprémi Petőfi Színházban.

(Forrás: Veszprémi Petőfi Színház)

süti beállítások módosítása