Jótékonysági koncert a Petőfi Színházban

A nehéz sorsú Kelemen család megsegítésére jótékonysági koncertet tartottak a Veszprémi Petőfi Színházban, amelyen 210 000 forint gyűlt össze. 

Az előzmények 

Viki négyéves, Vanessza pedig ötesztendős. Azért, hogy ne kerüljenek árvaházba, magukhoz vette őket nagymamájuk, aki tizenhároméves gyermekével, Irénnel közösen neveli a kicsiket, korábban egy omladozó gecsei épületben. A szerény körülmények között élő családot Gombos-Hessz Viktória, Balatonfüred Város Koncert Fúvószenekarának fúvósa 2019 októbere, Bekes Attila pedig egy tizenkét fős civil összefogásból álló társulat egyik tagjaként idén szeptember közepe óta támogatja. A család segítői ráleltek egy közelben lévő vaszari házra, amely új otthont biztosíthatna a nagymamának és a három kiskorú gyermeknek. Már az előszerződést is megkötötték, de a megállapodás szerint csak azután költözhettek volna, hogy kifizetik a három és félmillió forintos vételárat, ennyi szükséges ugyanis ahhoz, hogy hosszú távon biztonságos fedél legyen a fejük felett. Időközben sikerült elérni, hogy a család előbb beköltözhessen az önkéntes alapon felújított vaszari házba, de az összeget így is rövid időn belül elő kell teremteniük. 

vesz.pngA Kelemen család az eseményen (fotók forrása: Veszprémi Petőfi Színház)

A Veszprémi Petőfi Színházban megvalósult jótékonysági koncert 

A nehéz sorsú családot támogatva, Balatonfüred Város Koncert Fúvószenekara kezdeményezésére a Veszprémi Petőfi Színházban pénteken este jótékonysági estet tartottak a Kelemen család javára. Miután korábban kiderült, hogy a gyermekek hosszú távon legjobban egy fürdőszobának örülnének, illetve egy saját szobának, amelyben szívesen játszanának egy babakonyhával, utóbbi kívánságuk az est folyamán valóra is vált, hiszen óriási babajátékokat kaptak egy névtelenséget kérő adakozótól, a további kívánságokhoz pedig közelebb kerültek a felajánlott és összegyűlt kétszáztízezer forint segítségével. 

vesz_1.pngA koncert

A család segítőinek és a Veszprémi Petőfi Színház társulatának kérése: 

Kérjük, hogy akinek lehetősége adódik rá, támogassa a Kelemen családot abban, hogy kifizethessék a ház vételárát, bármilyen csekély összegű felajánlás is rengeteget számít! 

A bankszámlaszám, ahová a család a támogatásokat várja: 50420685-10001916-00000000

A közleménybe „Kelemen ház”-at kell feltüntetni. 

A család ezúton is köszöni minden eddigi és jövőbeli támogatójának a segítséget!

(Forrás: Veszprémi Petőfi Színház)

süti beállítások módosítása