Francia évad az Operaházban

Többek között Székely Kriszta, Hegymegi Máté, Polgár Csaba, Szabó Máté és Dömötör András fog rendezni.

19 premier, köztük két ős- és három magyarországi bemutató is szerepel a Magyar Állami Operaház A Francia Múzsa Szezonja elnevezésű tematikus évadában.

Hosszú idő után tér vissza a repertoárra a Hoffmann meséi, Az ezred lánya vagy a Párizs lángjai, de új rendezésben látható többek közt a Carmen és az Andrea Chénier is. Az Opera új létesítménye, az Eiffel Műhelyház II. próbaüzeme 2020. február 7-én kezdődik.

op_1.pngHajzer Nikolett a gyermekkar vezetője és Melnik Tatiana magántáncos (fotó: Nagy Attila)

A Magyar Állami Operaház – követve a műfajban bevett nemzetközi gyakorlatot – évadjait több évre előre megtervezi és egyezteti az érintett alkotókkal és közreműködő művészekkel. E törekvésnek jegyében az Opera idén már több hónappal korábban nyilvánossá teszi az elkövetkező, 2020/21-es szezon programját: ebben a korábbi évek tematikái után a francia szerzőkre és a francia kultúrából ihletet merítő műveknek szentelt kiemelt figyelmet.

Operapremierek

A 16 színpadi mű között 12 egész estés előadás szerepel. Az ősbemutatók között található Vajda János A képzelt beteg, avagy őfelsége komédiása című darabja, amelynek librettójában Várady Szabolcs költő Molière komédiáját és Bulgakov a francia szerzőről írt színdarabját gyúrta egybe. A darabot Szabó Máté rendezi. Figaro3 címmel az Opera Beaumarchais Figaro-trilógiája nyomán Vinnai Andrással írat színdarabot. Rossini A sevillai borbély és Mozart Figaro házassága című műve mellett Darius Mihlaud 20. századi francia zeneszerző A bűnös anya című alkotásából készül a három felvonás különböző stílusú zenei anyaga, amelyeket Varga Bence, Hegymegi Máté és Dömötör András állít színpadra.

A francia évad részeként az Opera több régen játszott darabot is friss rendezésekkel tűz műsorára. Donizetti Az ezred lánya című vígoperáját több mint 110 év után Polgár Csaba rendezi, míg Offenbach Hoffmann meséi című művét, amely 25 év után tér vissza a repertoárra, Székely Kriszta viszi színre. Debussy egyetlen operája, a Pelléas és Mélisande csaknem fél évszázad után a Kristen Dehlholm alapította dán Hotel Pro Forma társulat közreműködésével lesz újra látható, míg Giordano Andrea Chénier című alkotását Az álarcosbál 2018-as színrevitelét is jegyző Fabio Ceresa rendezi. Az évad zárásaként 2021 júniusában a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon debütál a Carmen Calixto Bieito híres-hírhedt rendezésében. A katalán alkotó formabontó színrevitele Madrid, London, San Francisco, Oslo, Bécs, Párizs és Boston után érkezik Budapestre.

A tematikus évad programjain kívül az Opera megemlékezik Ludwig van Beethoven születésének 250. évfordulójáról is. Egyetlen operáját a Fidelio-specialistának számító világsztár operarendező, Harry Kupfer színpadra vitelében veszi át a Berlini Staatsopertől. Az Opera újévi koncertjén ebben az évadban egy ritkán hallható Beethoven-művel is ünnepel: Oberfrank Pál rendezésében állítja színpadra a német zeneszerző István király című alkotását, amelyet eredetileg August von Kotzebue azonos című színpadi művéhez írt kísérőzeneként, majd hagyományosan a IX. szimfónia következik, ám mostantól az Opera egykori főzeneigazgatója, Gustav Mahler megerősítéseivel. A kortárs művek között szerepel Philip Glass Jean Cocteau műve nyomán készült Vásott kölykök című táncoperája, amit Barta Dóra, koreografál és rendez, de klasszikus összművészeti alkotás is színre kerül: Molière Úrhatnám polgár című vígjátéka a Lully-féle eredeti kísérőzenével, énekes- és balettbetétekkel lesz látható a fiatal rendező, Tarnóczi Jakab koncepciója szerint.

op.pngPascale Andreani francia nagykövet az eseményen

A fentieken túl több idén elmaradt premiert is a következő évadban pótol az Opera. Richard Strauss Salome és Monteverdi Bella Máté által újrahangszerelt és fúziós jazz-betétekkel is gazdagított Poppea megkoronázása című alkotása, Dohnányi Simona néni, Hubay A cremonai hegedűs, valamint a kortárs olasz szerző, Giampaolo Testoni Fantasio és Fortunio című egyfelvonásosai is jövőre leszenek láthatók, a darabokat Almási-Tóth András és a Varga Bence állítják színpadra.

Az évad esszenciáját kínáló FranciaFeszten több, a korábbi években bemutatott előadás is visszatér, így Poulenc A kármeliták, Massenet Werther, Meyerbeer A hugenották és Saint-Saëns A sárga herceg/nő című darabja. Az évad során olyan kuriózumokat is műsorára tűz az Opera hangversenyszerű előadásban, mint Boieldieu Magyarországon először hallható Benyovszky Móric, avagy a kamcsatkai száműzöttek című műve, Saint-Saëns Sámson és Delila vagy Franz Schmidt –  vagy Schmidt Ferenc – Notre Dame című alkotása, illetve Kálmán Imre Napóleon szerelmi kalandját idéző Jozefin császárné című nagyoperettje. A fesztivált lezáró gálakoncerten Patricia Petibon francia sztárszoprán várja a közönséget, míg a farsangi gála díszvendége honfi- és pályatársa, Sophie Koch mezzoszoprán lesz. Emellett ária és dalestet ad Ildar Abdrazakov orosz basszista, Rost Andrea pedig operai debütálása 30 éves jubileumának ráadásaként jelentkezik műfajokon átívelő önálló esttel.

Balettbemutatók

A Magyar Nemzeti Balett három bemutatót tart az következő évadban. A francia tematika jegyében új kivitelben látható Vaszilij Vajnonen Párizs lángjai című egész estés klasszikus balettje, amit Aszafjev zenéjére Michael Messerer állít színpadra, illetve Thierry Malandain Don Juan című egyfelvonásosa, amelyet Gluck Molière szövege nyomán komponált zenéjére készített a koreográfus. Az Episode 31 idei nagy sikere és a koreográfus pozitív benyomásai hatására a Alexander Ekman legkedvesebb, Cacti című alkotását is betanítja az együttesnek. Mindkét utóbbi új produkció először lesz látható Magyarországon. A repertoárdarabok közül újra látható lesz többek közt Sir Kenenth MacMillan Manonja, a Rudi van Dantzig és Toer van Schayk-féle A hattyúk tava és a Seregi László Spartacusa is.

Eiffel Műhelyház, Próbaüzem II.

Csaknem hétéves előkészítői, tervezői és kivitelezői munkát követően az Eiffel Műhelyház 2020. február 7-én Gyöngyösi Levente A Mester és Margarita című művének színpadi ősbemutatójával nyitja próbaüzemének második szakaszát (az első 2019. április 4-től június 9-ig tartott), a pillanatnyilag beépítés alatt álló színpadtechnológiát és nézőteret tesztelő II. próbaüzemben kedvezményes, 1.000 Ft-os jegyekkel várva a közönséget. Az épület hivatalos átadása a tavasszal várható, arról külön bejelentés hangzik el majd az újévben.

(Forrás: Magyar Állami Operaház)

süti beállítások módosítása