Pálya Pompónia monodrámája két alkalommal is látható a Vörösmarty Színházban

Decemberben két estére a Pelikán Fészekbe költözik a Túlóra című monodráma.

Az eredetileg két éve, még az Ódry Színpadra készített előadást Vadász Krisztina rendezte, aki idén diplomázik a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, Horváth Csaba fizikai színház tagozatos osztályának rendező-koreográfus szakos hallgatójaként.

palya.jpgPálya Pompónia az előadásban (fotók forrása: Vörösmarty Színház)

A szöveget Lisa Langseth – A karmester szeretője című drámája alapján (Teplán Ágnes fordításának felhasználásával) Vadász Krisztina és Pálya Pompónia írta, saját bevallásuk szerint annyira megihlette őket az eredeti darab, hogy a próbafolyamat során az előadást igencsak magukra formálták.

A hetvenpercnyi eszméléstörténet valójában bármelyikünk sajátja is lehetne, hiszen a lényege, hogy minden impulzussal, ami minket ér, minden kapcsolattal, minden történettel többek leszünk, változunk, fejlődünk.

Kapcsolataink révén jutunk közelebb önmagunk megismeréséhez – van, akinek ehhez történetesen egy szeretői státusz kell. A képregény- vagy videojáték-hősnőre hajazó szerelésben virító színésznő másfél órás monológja alatt bejátssza a költözködés dobozaival és a tudásszomjat szimbolizáló rengeteg könyvvel, kiragasztott idézetekkel telepakolt teret, öniróniával sztorizik, bábozza el a találkozást a Férfival, annak gyerekével, erős hangeffektek törik meg a beszédjének árját, figurázzák ki az őslényszerű élettárs nyomokban létező intellektusát. Az i-re a pontot a citerával eljátszott tengerparti aktus teszi fel, a Férfi és az ő képzeletbeli, fiatal és gyönyörű „utódja” között. A díszletre ragasztott idézetek közül a kedvencem ez lett:„kérem azokat, akik szerint nem lehetséges, ne tartsák fel azokat, akik már csinálják!” Bizony ám. Tessék felismerni, kitörni, változtatni!” – írta az előadásról Kónya Rita Veronika.

palya_2.jpg

Az előadás egyébként még 2018-ban meghívást kapott a legjobb monodrámák és stúdiószínházi előadások fesztiváljára, a MOST FESZT-re, ahova több mint 50 pályázó közül választották ki.

A Vörösmarty Színház és a Színház- és Filmművészeti Egyetem együttműködésének köszönhetően december 15-én mutatják be a Túlóra című előadást Székesfehérváron, Pelikán bérlettel rendelkező nézők pedig 19-én nézhetik meg, Bónusz előadásként.

(Forrás: Vörösmarty Színház)

süti beállítások módosítása