Kis Domonkos Márk távozik a Váci Dunakanyar Színház éléről

Kis Domonkos Márk helyett július végéig dr. Varga Katalin vezeti ideiglenesen az intézményt – értesült a Mandiner.

A település ősszel megválasztott polgármestere által élő televíziós adásban lemondásra szólított színigazgató február végén távozik. A Mandiner információi szerint a munkaszerződést közös megegyezéses felbontását szavazta meg a képviselőtestület zárt ülésén.

kiss_d.jpgKiss Domonkos Márk (fotó: Bruzák Noémi / MTI)

A július 31-ig tartó időszak alatt pályázatot hirdetnek meg az intézmény vezetésére, és a kormányhoz fordulnak annak érdekében, hogy közösen üzemeltessék a Váci Dunakanyar Színházat.

A váci színházigazgató esetében több korábbi szerződés miatt többször felmerült, hogy a önkormányzati tulajdonban álló intézmény direktora ellen bizalmi szavazást kezdeményez a város képviselő-testülete, sőt a korábbi polgármester is. Kis Domonkos Márk állítólag a képviselőtestület tudta nélkül kötötte a néhol milliós nagyságrendű szerződéseket.

(Forrás: Mandiner)

süti beállítások módosítása