Online vetítések a Vörösmarty Színház Facebook-oldalán

A virtuális függöny ezen a héten is kedden és csütörtökön libben fel a képernyők előtt, a heti menü: Perelj, Uram! és A fösvény.

Május 5-én kedd este 7 órától a Perelj, Uram! című előadást élvezhetjük a fotelből.

A magyarországi ősbemutató Sobor Antal azonos című kisregényéből készült, és egészen az 1848-as magyar szabadságharc leverésének utolsó időszakába repít vissza. Egy megtörtént, de kevesek által ismert epizódot idéz fel, amikor a Fejér megyei Csákberény maroknyi népe hősiesen védi szabadságát és kivívott jogait, és a bevonuló császári zsoldosok rémuralma alá kerül. A főszerepekben Gáspár Sándor és Imre Krisztián.

pereljuram01.jpg

Az előadás hosszú utat tett meg: a Székesfehérváron született József Attila-díjas író, Sobor Antal egy véletlennek köszönheti a darab megszületését, mert mint irodalom tanárt egy kulturális estre Csákberénybe hívták, és a mellette ülő hölgy hívta fel a figyelmét a csákberényi papok tragédiájára. A kisregény írója, Sobor Antal és a darab szerzője, Román Károly között sorsszerű kapcsolat lehetett, hiszen mindketten 1933-ban születtek, valamint a székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium elismert tanárai voltak. A történelemtanár nagy álma volt, hogy a mű színpadra is kerüljön, ám 2017-ben bekövetkezett halála közbe szólt egészen a 2018. október 6-i bemutatóig.

2019. március 14-én aztán a Nemzeti Színházban vendégszerepelt a darab nagy sikerrel. Mikesy Pongrác, Manszbarth Antal, néhai csákberényi plébános testvérének, Józsefnek egyenesági leszármazottja, megrázó, és egyben felemelő eseményként élte át a látottakat, és elmesélte, hogy a mai napig családjukban generációról generációra legendaként adják tovább a történetet, melyben a harangok zúgása arra emlékeztet időset és fiatalt, hogy a béke mennyire értékes és fontos mindannyiunk számára. 2020. február elsején a Perelj, Uram! című előadással nyílt meg Csákváron a Floriana Könyvtár és Közösségi Tér. A Csákvártól nem is olyan messzi történet Sobor Antalnak, az ott élők emlékezetének, és immár a Vörösmarty Színház társulatának is köszönhetően örökre
fennmarad, hirdetve a bátorság, összetartozás és az igazság létjogosultságát. 

A megnyitón Szikora János rendező meghatottságának és büszkeségének adott hangot, hiszen, ahogy fogalmazott „a kultúra nemcsak a díszes palotákban él, ezen hajlékok, mint a most átadott közösségi tér is a kultúra igazi, élő melegágyai”. A Vörösmarty Színház igazgatója elmesélte, hogy amikor Sobor Antal özvegyének köszönhetően eljutott hozzá a Perelj, Uram! kézirata, már akkor tudta, hogy ez a darab arra született, hogy Csákváron is bemutassa a társulat, ráadásul az új közösségi tér avatóján: „A Csákberény-Mór-Nagyigmánd háromszögében zajló igaz, különleges történetet sajnos nem őrizték meg a történelemkönyvek. Amikor ellátogattam az események helyszíneire, azt láttam, hogy a történet emlékei, hősei napjainkban is elevenen élnek, mert a helyiek őrzik őket, de mások nem ismerik. A református lelkész és a katolikus pap mártírhalála ma is megdöbbentő és elgondolkodtató.” 

A fösvény: online premier: május 7., 19.00 Vörösmarty Színház Facebook-oldala.

Moliére már a XVII. században megírta, hogy a pénz körül forog minden. A pénz pedig hatalom. És ha valakinek a szívében nincs más, akkor könnyen szörnyeteggé válhat, úgy, hogy ő maga észre sem veszi. A főszerepben Hirtling István, Lábodi Ádám és Ostorházi Bernadett. Rendezte: Hargitai Iván.

 afosveny.jpg

A 2013-as színházi bemutató előtti próbafolyamat alatt Hirtling István, alias Harpagon, így nyilatkozott: „Itt mindenki az életéért küzd, hogy a következő percet túlélje… A legnagyobb kihívás az volt, hogy mindannyian úgy szólaljunk meg, ahogy most beszélünk. Néhány segédjelzőt belevettünk az indulatok miatt, de nem akartuk átírni, kifacsarni. Talán ez a legfontosabb hívó szó: itt láthatnak egy olyan történetet, egy szörnyű családi mesét, amit mi nem eltartunk, nem egy plakáton mutatunk, hanem meghívót küldünk, itt át lehet élni azt, amiről az újság ír, pedofília, hitelcsapda.

Olyan korszakban élünk, amikor a gerinctelenséget életrevalóságnak hívjuk. Egyre nehezebb a pénzért való hajsza, a társadalmi életünk egyre bonyolultabbá válik. Élni kell, és úgy tűnik, ez sok mindenre felhatalmaz minket…

"Az, hogy valaki fösvény, vagy mizantróp, vagy képzelt beteg, az csak a felszíne valaminek. Ha az embernek van egy mániája, az maga körül rombol. Visszatér, hogy az ötven körüli férfi generáció egy része megbolondul, újra szeretne élni és még kiszakítva az életből egy darabot magánál jóval fiatalabb feleséget választ.” – mondta annak idején Hargitai Iván, az előadás rendezője.

afosveny02.jpg

Cléante szerepében Lábodi Ádám így nyilatkozott anno: „Ezekben a klasszikus szövegekben nagyon sok a túlzó jelző, ami nagyon furcsa ízt ad az egésznek. Például amikor nézek valamilyen klasszikus előadást, akkor mindig feltűnik, mennyire nehéz lehet ezt mondani. Furcsa módon mindig azok a jó előadások, ahol akármennyire nehéz a szöveg, mégis klasszikusan mondják a színészek. Igazából, ha csak pusztán a jelzőkbe és azok valós jelentésébe belegondolunk, akkor talán könnyebb elmondani őket. Nem a tempó számít, hanem az, hogy érzelmileg mögötte legyünk.

Az előadásokat az online premiert követően még 48 órán keresztül meg lehet majd nézni a Vörösmarty Színház Facebook-oldalán a hírfolyamban vagy a videók között.

 

süti beállítások módosítása