A pestisjárvány és a koronavírus színháztörténeti találkozása

Csákányi Eszter és Kulka János is kamerát ragad a kezébe a Dekameron 2020-ban.

A Trojka Színházi Társulás többek között Csákányi Eszter, Eke Angéla, Gryllus Dorka és Kulka János közreműködésével mutatja be a Dekameron 2020 című online előadást június 11-én este. A bárki számára ingyenesen elérhető közvetítés a karantén kezdete óta az első olyan színházi produkció hazánkban, amely kifejezetten az új élethelyzetet dolgozza fel. A színháztörténeti jelentőségű előadás producere és látványtervezője Lakatos Márk, a rendező Soós Attila.

A Dekameron 2020 alkotócsapata – akárcsak az eredeti mű – humoros, pajzán, néhol kissé trágár történetekkel igyekszik a mostani időkben a társadalom tömeges szorongását legalább egy kis időre oldani. Lakatos Márk, az előadás producere és látványtervezője így indokolta a témaválasztást: „A Trojka 2019-2020-as évadjának tervezésénél Soós Attila rendezővel gondolkodtunk a Dekameronban, de végül elvetettük az ötletet. Aztán az évadtervet keresztülhúzta a koronavírus okozta karantén, és visszataláltunk ehhez a reneszánsz novellafüzérhez. Boccaccio klasszikusa a korabeli Itáliában játszódik a pestisjárvány időszakában, amikor a halálos kór miatt mindenki kénytelen volt az otthonába visszahúzódni. Ha az alapműből kihagyod a pestis szót, az szinte hátborzongatóan rímel a mostani helyzetre.

dekameron2020logo.jpg

Az alkotók már a munkafolyamat legelején fontosnak tartották, hogy valami olyan élő színházi formát hozzanak létre, amely túlmutat az utóbbi hónapokban megismert és használt videókommunikációs csatornák segítségével rögzített produkciókon. „Szijj András és a StreamPUNK digitális stúdió segítségével egy közös virtuális térből jelentkezünk egy mind technikájában, mind esztétikájában új, online előadóművészeti kísérlettel. Egészen hibrid műfaj ez, az élő színészi játék keveredik az animációkkal és az előre felvett, filmes jelenetekkel. Mindezt a művészek lakásából, a chatszoba szituációból átlépve egy mesevilágba. A jelmezek a színészek ruhatárából és magyar tervezők munkáiból állnak, de ebben a páratlan helyzetben új értelmet nyer egy velencei maszk vagy éppen egy gázálarc is” – tette hozzá Lakatos Márk.

Az előadásban a saját maga által irányított kamera elé lép többek között Csákányi Eszter, Eke Angéla, Ladányi Andrea, Nagy Dóra, Gryllus Dorka, Bárnai Péter, Kulka János és Nagy Zsolt is.

Bár több évtizedes pályám során volt szerencsém számos különleges és újító előadásban részt venni, elég, csak a kaposvári vagy a krétakörös időkre gondolni, vagy itt van most, a karantén kezdetétől az Örkénnyel indított Vers Csak Neked projektünk, amely során kivételes emberi találkozásokban van részünk. Viszont a Dekameron 2020 mindközül talán a legunikálisabbnak ígérkezik, hiszen online közönség előtt fog játszódni, az pedig egyenesen bizarr számomra, hogy mindenki a saját otthonából, egy-egy speciális kamerával a kezében „lép” a virtuális színpadra” – kezdte Csákányi Eszter, aki szerint a helyzet szülte, cseppet sem átlagos próbafolyamat még koncentráltabbá teszi az alkalmi társulatot. „Napi 4-5 órát próbálunk, és hihetetlen munkát tesz bele az egész stáb. Képletesen fogalmazva az éltet most minket, hogy együtt hozhatunk létre valami bizsergetően csodásat.

Eke Angéla szintén részt vesz a rendhagyó színházi előadásban. Ő is azt emelte ki, hogy a projekt minden színművész számára új és sokrétű kihívásokat tartogat. „Roppant izgalmasnak tartom, hogy nemcsak szereplői, hanem a saját operatőrei is vagyunk az előadásnak. Az egyetem óta szabadúszó vagyok, és az eddigi színházi munkáimra általában az volt a jellemző, hogy nem a klasszikus vonalat követik, így számomra ez a projekt más értelemben jelent kihívást, mint a kőszínházi társulati léthez szokott kollégáknak” – fejtette ki a Junior Prima-díjas színésznő.

A Dekameron 2020 élő közvetítése június 11-én 21:00 órakor bárki számára ingyenesen elérhető az Indexen. A produkció dramaturg koordinátora Balassa Eszter, a dramaturg írók Bódi Zsófia, Cseh Dávid, és Kovács Blanka, az animációkért Végső Ágota, a színészegyeztetésért pedig Rácz Annamária felel. A gyártásvezető Piróth Kinga, a co-producer Szijj András.

 

süti beállítások módosítása