Mesék a Lídóról

Szentgyörgyi Rita


Lido di Venezia: ahogy Visconti "megénekelte" a Halál Velencében címû
filmjében, ahogy Giuseppe Volpi di Misurata gróf fogadja Churchillt, ahogy
Umberto di Savoia a második világháború elõestéjén belép az Excelsior
Hotelbe. A gondolásnak öltözött Gary Cooper, a tündöklõ szépségû Lauren
Bacallt a vízitaxiból kisegítõ Humphrey Bogart, az Onassis-klán társaságát unottan
élvezo Greta Garbo, a hálóköntösében lencsevégre kapott Marlene Dietrich.
Maurice Chevalier teraszi románca Claudette Colbert-rel. Roberto Rossellini
a maga elhagyhatatlan, sötét napszemüvegében. A bárpultot támasztó Ginger Rogers.

Mesék a Lídóról

Szentgyörgyi Rita


Lido di Venezia: ahogy Visconti "megénekelte" a Halál Velencében című
filmjében, ahogy Giuseppe Volpi di Misurata gróf fogadja Churchillt, ahogy
Umberto di Savoia a második világháború előestéjén belép az Excelsior
Hotelbe. A gondolásnak öltözött Gary Cooper, a tündöklő szépségű Lauren
Bacallt a vízitaxiból kisegítő Humphrey Bogart, az Onassis-klán társaságát unottan
élvezo Greta Garbo, a hálóköntösében lencsevégre kapott Marlene Dietrich.
Maurice Chevalier teraszi románca Claudette Colbert-rel. Roberto Rossellini
a maga elhagyhatatlan, sötét napszemüvegében. A bárpultot támasztó Ginger Rogers.

A cigarettafüstbe burkolt Silvana Mangano. A Lídó strandján a rajongóitól övezett "ifjú" francia szex-szimbólum, Jean Marais. A bikaborjak gáláján távolba merengő Federico Fellini. A Casino asztalainál megszállottan rulettezo Alberto Sordi. A fehér szmokingos Nino Manfredi önfeledt mosollyal. A Mamma Róma Anna Magnanijának mély, fekete dekoltázsa. A Rovere tábornok Vittorio De Sicáját rózsacsokorral és ovációval köszöntő tömeg. A windsori herceg és Wally Simpson diszkrét tengerparti románca. A Quo Vadis Robert Taylorjának bemenetele a fesztiválpalotába. A hollywoodi tudósítók sztárjának számító Elsa Maxwell poharazgatása a strandon munkaszünetben. Az újságot olvasó és fenyegető tekintetét a fényképezőgép objektívére meresztő Bernardo Bertolucci. A gondolataiba merült Alberto Moravia esti séta közben a tengerparton. A Négyszáz csapás Francois Truffaut-jának ügyetlenkedése az öngyújtóval. Az Excelsior mólóján energikusan gesztikuláló Danny De Vito. A fotózásokba beleunt Jack Nicholson heves mozdulata, amint éppen egy széket dob a paparazzók után. A Ronin sztárjainak, Robert De Nirónak és Jean Renónak váratlan menekülése a photo-callról. A karóráját türelmetlenül nézegeto Francis Ford Coppola. A saját filmje vetítése előtt tapsoló Jean-Luc Godard. A ruhaszegélyétol botladozó Mo-nica Vitti. A rendező fiát ölelgeto Sophia Loren.

Ami összeköti a fenti képeket, történéseket, pillanatokat, hangulatokat a Lídón: az idén hatvanadik évfordulóját ünneplő velencei nemzetközi filmfesztivál. Közismertebb nevén a Mostra, amely napfényben, viharban, békétlen és békésebb időkben fennállása óta a lagúnák városába vonzza a világ filmeseit, sztárjait, rajongóit. Antonello Sarno dokumentumfilm-rendező képekre és zenékre komponált tisztelgést talált ki a jubileumi alkalomra. A háború őrületét és a mondén könnyedséget olyan zenék festik alá a Venezia 60 nyitó képsoraiban, mint a Malénáé, Morricone mester saját zenekari vezényletével vagy a Cabiria éjszakái Nino Rotától. Azok a nevezetes '60-as évek Fellini és Mastroianni örökifjú kettősére fókuszálnak, háttérben Nicola Piovani zenéjével A Hold hangja című, utolsó Fellini-opusból. Az olasz film egyik utolsó nagy távozója, Alberto Sordi szövegíróként és énekesként is megidéződik a You Never Told Me olasz változatával.

Valóságos kis mozitörténelem született a Lídón kebeltsztárok tündöklésével és bukásával, botrányokkal, hangzatos fesztiváligazgatói őrségváltásokkal. A fasizmustól a kommunizmusig, a viszonylagos el nem kötelezettségtől a le- és feltűnő Berlusconi-éra médiahatalmáig megannyi irányvonallal "flörtölve". Nemzetköziség és bármifajta politikai nyomástól való függetlenség: ekként körvonalazódott a Velencei Biennálé elnökének, Giuseppe Volpi di Misurata grófnak a képzeletében az első nemzetközi filmművészeti kiállítás ötlete. Akkoriban, 1932-ben már huszonnyolc éves múltra tekintett vissza a biennálé. Velence közkedvelt embere, Misurata gróf, akinek a fia továbbvitte a hagyományokat (pazar villája kertjében, a szomszédos Giudecca szigetén, évről évre fogadja a sztárvilág prominens személyisé-geit), kezdetben elérte célját. Garanciát kapott ugyanis a fasiszta kormánytól a cenzúra mellőzésére a Mostrán. Az aranyidők azonban nem tartottak soká. 1937-ben néhány hónap leforgása alatt felépült a Filmpalota a Lídón, majd a rákövetkezo évben a Casino, és az akkori rezsim a fesztiválra is kiterjesztette hatalmát: a Mussolini nevét viselő kupával díjazták a legjobb olasz filmet.

De térjünk még vissza a kezdetekhez. 1932-t írunk. A filmművészeti kiállítás pontos dátuma 1932. augusztus 6-a. A dicso alkalomra küldött táviratában Louis Lumiere a mozi második találmányának nevezi a velencei Mostrát. A nyitóelőadás Rouben Mamoulian filmje, a Dr. Jekyll és Mr. Hyde Fredric March és Miriam Hopkins főszereplésével. A helyszín a Lídó és a Mostra legendás helyszínévé vált Hotel Excelsior tengerparti terasza. Egy bizonyos Nicola Spada építész tervei nyomán az éjszaka " leple" alatt avatták fel 1908 júliusában a fesztivál azóta is leghíresebb találkozóhelyét. Az Excelsior mindmáig az egyetlen öt csillagon felüli luxushotel. "Riválisa" a hosszú tengerparti sétány másik végében álló Hotel des Bains, amely filmes legendáját leginkább Luchino Viscontinak köszönheti, aki ott forgatta 1971-ben a Halál Velencében-t Dirk Bogarde-dal és Silvana Manganóval. Hatalmas parkjában ma is pazar partikat rendeznek. Végül, de nem utolsósorban Velence művészeti varázsának egyik drágaköve a 14. századi palotából restaurált Hotel Danieli, amely a Hotel Cipriani mellett a rejtőzködést választó megasztárok közkedvelt szállása. A Danielit Enrico Dandolo dózse építtette, majd az 1800-as évek elején Giuseppe Dal Niel alakíttatta át luxushotellé. Néhány név a vendégek sorából: Charles Dickens, Vilmos porosz király, Greta Garbo, Charlie Chaplin. A Danieli tízes lakosztályában élte héjanász szerelmét George Sand és Alfred de Musset.

A Mostra első évében még ismeretlen fogalom volt a filmek versenyeztetése és díjazása. Mindössze egy közönségrefe-rendum jelölte ki a legjobb rendezőt és a legszórakoztatóbb filmet. Az 1934-es évhez fűzodik a Mostra első látványos botránya: Heddy Lamar meztelen fürdőzése Gustav Machaty Extázis című filmjében. Más szempontból is fontos évek elé nézett a fesztivál. A filmek vetítése immár az Excelsior mai medencéjének helyén, a szökőkutas kertben zajlott. Akkoriban még csak háromszáz akkreditált újságírót regisztráltak tizenkilenc nemzetből (a mai kétezer-ötszáz helyett). A mozipalota felavatásával egy időben, 1937-ben jelölték ki az első nemzetközi zsurit. Hamarosan a dívák és filmcsillagok kora köszöntött a Mostrára. Cary Granté és Marlene Dietriché az elsők között. A Hotel des Bains strandján koktéllal a kezében éppúgy feltűnt a perzsa sah, mint Winston Churchill az elmaradhatatlan szivarjával. A háborús évek alatt aztán a fesztivál a Lídóról Velencébe költözött. A San Marcón két moziterembe szorultak a filmvetítések és a közönség. A Mostra a háborús propagandagépezet részévé vált, mígnem 1949-tol újra elfoglalta immár végleges helyét a '90-es évek közepén felújított mozipalotában a Lídón. A legjobb filmek díjazására "megszületett" Velence szimbólumának mására a Szent Márk evangélista szárnyas oroszlánját ábrázoló Arany Oroszlán. Volt egy év, 1956, amikor az akkori zsuri döntése értelmében egyik versenyfilm sem ütötte meg a színvonalat, így nem osztották ki a díjat. Az elkövetkező évben azonban kötelezővé tették odaítélését. Az ötvenes évek arról is emlékezetesek maradtak, hogy még Mestrében is tartottak vetítéseket a közönség fokozott érdeklődése miatt. 1968-ban a politikai, társadalmi forrongások a művészet és a kultúra minden területét érintették. A velencei nemzetközi filmfesztivál sem maradhatott ki ebből. Néhány olasz rendező, köztük Ettore Scola, a Taviani fivérek, Bernardo Bertolucci tiltakozásuknak adtak hangot a fesztiválpalota előtt.

Heves viták, megosztottság jellemezte a fesztivált a '70-es években is. 1972-ben és 1973-ban néhány filmes szervezet megrendezte a maga külön seregszemléjét Olasz Filmnapok címmel. Ezért a biennálé vezetősége úgy döntött, hogy bizonytalan időre felfüggeszti a fesztivált. Carlo Lizzani rendezőé az érdem, hogy az igazgatói széket elfoglalva 1979-tol a Mostra visszanyerte régi rangját, tekintélyét a nemzetközi filmvilágban. A '90-es évek újfent a mondénság, a hollywoodi glamour, a versenyen kívül bemutatott szuperprodukciók és sztárjaik jegyében teltek. Ám éppúgy a távol-keleti filmek és alkotók felfedezésének jegyében is.

A nevek és arcok, díjak és díjazottak rengetegében van valaki, aki hűségesen és következetesen a velencei filmfesztiválnak "ajándékozza" legújabb alkotásait. Velence olthatatlan szerelmesét Woody Allennek hívják. A Lídó a maga múltjával, utánozhatatlan hangulatával, zsibongó jelenével nem esik meszsze a "kis New York-i nyári lakhelyétol". Woody a Ca'Dorón vett magának néhány éve egy szerény palotát. A Canale Grandén gondolázott nászútján ifjú hitvesével, Soon-Yivel. Ám csak most, a 60. fesztiválon mutatkozott először élőben a Lídó és a fesztivál nyilvánossága előtt. Kicsit beszélt, kicsit mosolygott, kicsit elszunnyadt a nyitóceremónián. De ez már egy másik film a Lídóról, az elkövetkező hatvan évet dokumentáló "mesékből".


















süti beállítások módosítása