II. Shakespeare Fesztivál

Második alkalommal rendezik meg 2006-ban a Gyulai Várszínházban a nemzetközi Shakespeare Fesztivált július 3-a és 16-a között.
A már tavaly is nagy szakmai és közönségsikert arató fesztiválra az idén is a legjobb hazai és külföldi Shakespeare produkciókból válogatott egy hattagú szakmai grémium.

Világhírű rendezők világhírű előadásai láthatók Gyulán a fesztiválon. Július 12-én a litván rendező E. Nekrošius Hamlet előadását a Meno Fortas mutatja be, 15-én a grúz Rustaveli Nemzeti  Színház Hamlet előadását láthatják Robert Sturua rendezésében.
Legjobb magyar Shakespeare produkcióként a Bárka Színház Hamlet előadása kerül meghívásra Tim Carroll rendezésében. Ugyancsak ő vezeti azt a színész mesterkurzust is, amelynek a végén július 16-án egy bemutatót is tartanak a résztvevők a gyulai vár Shakespeare korabeli udvarán. Új bemutatót, Shakespeare: Vízkereszt, vagy bánom is én, vagy amit akartok címmel láthatnak július 4-én a Gyulai várszínház, az Örkény István Színház és a Szentendrei Teátrum közös produkciójában Dömötör András rendezésében.
A fesztiválon fellép még a kijevi DAH Színház, akik Vladiszlav Troickij rendezésében az Előszó a III. Richardhoz című darabjukat mutatják be, a Madhouse Theatre Company a The Complete Works of W. Shakespeare /SÖR/ című nagyszerű komédiát játssza. A Színművészeti Egyetem Lukáts Andor rendezésében a Hamlettel mutatkozik be. A Győri Balett Machbeth című táncjátékát július 16-án a tószínpadon láthatják. 13-án a várban fellép a világhírű angol King’s Singers együttes. A kísérő programokban lesz egy szakmai beszélgetés a Hamletről, lesznek filmvetítések, koncertek, és megkóstolhatják Shakespeare konyháját is két gyulai étteremben.

II. Shakespeare Fesztivál
Gyula 2006. július 3. - július 16.
Világhírű rendezők világhírű előadásai, magyar és külföldi színházi előadások, film, zene,szakmai konferencia,
Shakespeare konyhája - a Corvin és a Kisködmön étteremben

Júl. 4.-8., 20.30 óra
W. Shakespeare: Vízkereszt, vagy bánom is én - vígjáték
Rendező: Dömötör András
A Gyulai Várszínház, az Örkény István Színház és a Szentendrei Teátrum közös bemutatója

Júl. 10. 20.30 óra
Előszó a III. Richardhoz   
Rendező: Vladiszlav Troickij
A kijevi DAH Színház előadása

Júl. 11.  20.30 óra
The Complete Works of W. Shakespeare  
Shakespeare Összes Röviden (SÖR) - komédia
Madhouse Theatre Company előadása

Júl. 12. 20.30 óra
W. Shakespeare: Hamlet    
Rendező: E. Nekrošius
A litván Meno Fortas világhírű előadása

Shakespeare:Hamlet  | Meno Fortas Vilnius

Júl. 13. 20.30 óra
King’s Singers (GB) koncertje
   

Júl. 14.

Hamlet az ezredfordulón - szakmai konferencia

Júl. 14.  18.00 óra
W. Shakespeare: Hamlet  
Rendező: Tim Carroll
A budapesti Bárka Színház előadása


Júl. 14   22.00 óra
W. Shakespeare: Hamlet   
Rendező: Lukáts Andor
A budapesti Színművészeti Egyetem előadása

Júl. 15.  20.30 óra
W. Shakespeare: Hamlet   
A grúz Rusztaveli Nemzeti Színház  világhírű előadása
Rendező: Robert Sturua

Shakespeare: Hamlet | Rusztaveli Nemzeti Színház Tbiliszi

Júl. 16. 20.30 óra
Machbeth - balett
Győri Balett előadása


Júl. 16.  22.00 óra
Shakespeare mesterkurzus bemutatója
Rendező: Tim Carroll

****
Infó, jegyrendelés:
A Gyulai Várszínház Igazgatósága 5700 Gyula, Kossuth u. 13. Tel./fax.: 66/463-148, 30/639-9062
E-mail:
casteatr@axelero.hu
Honlap
: www.shakespearefesztival.hu, www.gyulaivarszinhaz.hu, www.c3.hu/~casteatr

Forrás: Gyulai Várszínház

süti beállítások módosítása