Vidám esték

A két zseniális egyfelvonásos Woody Allen színpadi írásai közé tartozik, 1995-bõl. Témáikban és humorukban egy az egyben visszaköszönnek a nagy, klasszikus ’70-es és ’80-as évekbeli Woody Allen-filmek. Aki tehát azokat szereti, ne hagyja ki az elõadást, ugyanis olyan feldolgozást láthat, amely a legjobbat hozza ki a darabokból.

Jelenet a Central Park West c. előadásból Gesztesi Károly, Nagy-Kálózy Eszter, Radnay Csilla, Básti Juli

A bemutatót október 13-án pénteken tartották, úgyhogy a babonások biztosan izgultak, de a nap hál’istennek szerencsét hozott. Életemben nem nevettem még ennyit színházban, és arra tippelek, evvel sokan mások is így voltak. A poénok vadul záporoztak egymás után már az első részben is, de a másodikban még annál is jobban. A nézők alig ocsúdtak fel az egyikből, már dőltek újra. A sziporkázó forgatókönyv (Prekop Gabriella briliáns fordítása, és Baráthy György dramaturgiai munkája nyomán) úgy kelt életre a színészek száján, hogy minden poén, minden csattanó mesterien el legyen helyezve; s a színészek hidegvérű fapofával - ahogy kell - osztogatták nekünk, és egymásnak a kegyelemdöféseket.
Antal Csaba díszlete stílusos, egyszerű. Egy jól kihasználható tűzlépcsővel, és a háttérben egy graffitis fallal remekül megteremti az amerikai atmoszférát, és a színpad szélén lévő híddal ki is tágítja a szűk teret. Az első részben egy szerencsétlen középkorú pasas (alias Woody Allen) ácsorog nem kevésbé szerencsétlenül a hídnál, ahova találkozót beszélt meg szeretőjével szakítás céljából (amiről a nő természetesen nem tud.) Hogy közben ki az a -  hősünkkel tökéletesen ellentétes - drabális ösztönlény, aki felbukkan a rozoga írót kifaggatni, életét tovább bonyolítani, egyben megkönnyebbíteni, nem tudjuk. Lehet az ördög, a lelkiismeret, hétköznapi módon csupán az írói fantázia, vagy netalántán valóban egy fülében mikrochippel járkáló pszichopata, aki jeleket kap az Empire State Building tetejéről... Woody Allen megint eljátszik az emberi defektekkel, pszichológiai problémákkal, s miközben szeretnivaló öniróniával vall magáról, nagyszerű, hús-vér karaktereket teremt.

Básti Juli és  Nagy-Kálózy Eszter Central Park West c. előadásban

A rendezőnek, a tíz év után visszatérő Puskás Tamásnak ideális szereposztással sikerült színpadra vinnie mindkét egyfelvonásos művet. A Riverside Drive-ban Magyar Attila alakította Jim-et, az írót, és Kárász Zénó a hórihorgas, lomha mozgású Fredet, aki úgy játszott, mintha csak ráöntötték volna a szerepet. Kettősük elbűvölő volt. A szerető, Barbara alakjából lehetne talán valamivel többet kihozni; az őt játszó Bede-Fazekas Anna elsőre egy kissé túl patetikusra vette a figurát.
A második részben egy modern, elegáns, gazdag amerikai otthont látunk. A fehér kanapén beérkezett, fölényes nő vedeli a whiskeyt, aki úgy tűnik, kiváló egyensúlyérzékkel lavírozik a hitetlenkedés és a készülő kirobbanás között. A férje által elhagyott pszichológusnőt a bravúros Básti Juli alakítja, aki durr-bele szövegeivel, és lénye erejével is uralja az előadást. A figura szimplán életre kel. Básti Juli bölcsességével, vitalitásával, és sokszínűségével bizonyságot tesz fantasztikus humoráról, és arról, milyen folyamatos, közvetlen kapcsolatot képes kialakítani a nézőkkel. De lubickoltak szerepeikben a többiek is: Rudolf Péter, mint a jóindulatú, balfácán kis Howard (kinek feleségével Phyllis férje összeszűrte a levet), minden megnyilvánulásában mesteri volt a szerepre.

Rudolf Péter Central Park West c. előadásban

Ellenállhatatlan, mikor a felszarvazott férj a legnagyobb hajtépés és a mindannyiuk életét boncolgató veszekedés közben kijön a konyhából kötényben és fakanállal, hogy megkérdezze, ki kér salátát. Vagy elvihetné az is a pálmát, mikor a Gesztesi Károly alakította bunkó ügyvéd és kiöregedő Casanova (Sam), Phyllis férje hazaérkezik összecsomagolni. A félszavak, amiket Básti Julival egymásnak mondogatnak ("Fogd be a szádat, hisztis ribanc!"), és azok a hangsúlyok, ahogy mondják, nem lesz egykönnyen elfelejthető azok számára, akik ott voltak. És ismét őrjítő Rudolf Péter, aki egyre lazább és magabiztosabb pofával kezd udvarolni Sam felbukkanó menyasszonykájának, Julietnek. A Julietet alakító Radnay Csilla, aki még a Színművészetire jár, üdítő jelenség volt a színpadon. Ügyesen oldotta meg a butácska és labilis kislányt, anélkül, hogy túljátszotta volna.
Woody Allen szövegében és a mostani, hazai színpadra vitelben az a páratlan, ahogy a nagyon is sajátos amerikai humort (megint csak a kezelésekre járó emberek, a sok anyagiakkal kapcsolatos vicc, stb.) egy egyetemes intellektuális szintre tudja hozni, melyben mindenki talál valamit magának. Most rajtam is nevetne, ahogy ezt itt leírtam.

szerző: Csoma Orsi
fotók: Vidám Színpad