A csodagyermek

Bródy Sándor saját színdarabjait is alig nézte meg: Paul Armand Marcel Gavault és Robert Charvay darabját háromszor egymás után meglátogatta, majd kijelentette: "Néhány nap múlva megint csak eljövök és negyedszerre is megnézem A csodagyermeket. Mert ez a darab nemcsak arra tanít bennünket, hogy hogyan kell bohózatot írni, hanem a drámaírónak is kitûnõ iskola." Kihallatszik némileg a fizetett hirdetés, mégis megtörténhetett. A vígszínházas Faludiék kaptak az alkalmon, és betétették hírverésül a Magyar Színpadba (1903. november 15.)

Szávai Viktória, Kovács Adél

Száz év alatt Molnár fordítása nem kapott léket. Minden szó a helyén van. Csak annyi szó van minden mondatban, amennyi kell. Molnár Ferenc nem annyira franciául tudott jól, mint magyarul. A körúti vígjátékok fordítása közben a fiatal újságíró ritmust tanult, párbeszédtechnikát, csattanók elhelyezését. Ami fordításában legmolnáribbnak érződik, szabatos fordítás.
A csodagyermekben van feleség, van benne szerető, csak éppen a darab kezdetekor meghal a férj. Tízmilliónyi öröksége szülővárosára maradna, amennyiben utód nélkül hagyná el a földi világot. Elis Moulurey, ha örökölni akar elhunyt urától, kénytelen háromszáz nap alatt gyermeket szülni. Volna is kitől. Bohózati akadályok meggátolják teljesíteni a végrendeleti kikötést.
Képtelen látszatszerkezetek bizonytalanságban tartják a cselekményt: az apajelölt, Georges Durieux szökést mímel. Alibit teremt: inasával egy tengerjáróról táviratokat adat föl magának, de ő maga lép a színre és tájékoztat arról, milyen táviratokat fog majd írni: "Összesen kétszáz darabot írtam meg előre, a legmeghatóbb eseményekkel megspékelve. Nagyon kellemetlen ... Az Egyesült Államokban vasúti szerencsétlenségben fogok részt venni, Malaccában sárgalázba esem, és csak Japánból fogja a hírt kapni, hogy meggyógyultam. Május vége felé kap tőlem Szibériából egy medvebőrt. A hozzátartozó medvét drámai körülmények között öltem meg, maga a bőr pedig itt a Place-Clichyn ezernégyszáz frankomba került. Ugye kedves dolog?" A dokumentált hazugságok látszatából építkező valósággá válás visszatér majd Molnár Ferenc Valakijében.
A csodagyerekre váró özvegy ügyeit intéző Croche építész szakadatlanul számol. A centime-re szabatos költségvetés majd fontos szerepet játszik Molnár megannyi darabjában. Itt tanulja meg, hogy a szőrszálhasogatón pontos számítás, a számpedantéria hihetővé hitelesíti a bohózatok lebegését.

Martin Márta, Szombathy Gyula

A társulat egyik fele élvezi a szöveget. Kéjjel mondja. Komolyan érti a tréfát. Szombathy Gyula minden színészi ármánnyal fölfegyverkezett ártatlansággal kivirágoztatja a vicceket. Elismerésre méltó biztonsággal él a színpadon és poentíroz. Sosem töri meg a figura igazságát a tréfával. Ellenkezőleg: a tréfákból építi a jellemet. Ő kapja az előadás második nyíltszíni tapsát. Az elsőt, a divatszalonos Irént alakító Karalyos Gábor. (A színházi humortalanság fontosnak érezte a színlapra biggyeszteni zárójelben Irén mellé: férfi.) A valószerűtlenségek színpadi valószerűsítése érdekében a divatszalon tulajdonosát, Irént a szerzők férfiszerepnek írták meg. Molnár itt tanulja ki a szószátyárság hasznosságát, hogy fecsegéssel szereppé-jellemmé válhat egy mellékszereplő. Irén úr így beszél ruhakreációjáról: "Ennek hat a koncepciója, a konstrukciója, s hatnak a részletei. Ez egy szimfónia csipkedúrban, mely alul tüll-mollba megy át. Az alapmotívum a fehér selyem, melyen végig csengenek a lila variációk. Aztán jön a tüll-moll és a moll-tüll." Karalyos komolyan elfújja hitvallását. Megtapsolják áriáját. Szerencséjére a rendező nem rontja el a hatást. A többiek nem mindig részesülnek e kiváltságban. Valló Péter stílust rendez előadás helyett. Résen van: ahol lehet, lelövi a poént. Kifogyhatatlanul ötletes hatástalanításban.
Szlávik István tervezett egy csinos, tapétával burkolt szalont. Hátul francia erkély. Háttérben a szemközti ház látható. Ritkán látni. Vetítővásznat eresztenek le. Mozi-zongora klimpíroz. Minden meg lesz mutatva, minden meg lesz magyarázva némafilm betétekkel. Mint az amatőr-konferanszié, aki a csattanó után figyelmeztet: "ez vicc volt!", Valló is rádupláz a szövegpoénra vetítéssel. Régen ezt poéngyilkosságnak hívták, ma: rendezésnek.

Szávai Viktória

Megússza a rendezést a talpraesetten maliciózus Martin Márta egy minden lépen ezüstkanál pletykafészek rosszindulatú portréjával. Kocsó Gábor vidéki köztisztviselője gátlásokból és agressziókból összeszűrt bohózati remeke. Szávai Viktória szép özvegye olyan, mint a harmincas évek mozi-darabjaiból a szőke Árvay Irén, a masamódból lett úriasszony prototípusa. Kettős életrajzának mindkét végét érezteti. Biztonsággal fecsegi a szöveget. Tudja, mi a vicc. És érvényesíti is csípősségét, ha nem vonja el róla a figyelmet az archív-kísérőműsor amely hátul fut a filmvásznon.
A rendezés áldozata Lengyel Tamás némafilm-felvételre sminkelt, instruált szeladonja; a tipegő, pipiskedő, selypegő, szemmeregető és szakadatlan cigarettája füstjével alkalmatlankodó (hatástalanul viccelődő) Kovács Adél, a színre be-betévedő, bús közjegyző Bálint András, a valószerűtlenül tébláboló szobalányok, valamint Mészáros Tamás a rosszul kiosztott, ügyefogyott magándetektív szerepében.

Szerző: MGP