Az operett csillagai Kassán

Az operett csillagai címû operett gálával vendégszerepel a Miskolci Nemzeti Színház február 28-án délután 3 órakor, valamint este 7 órakor a Kassai Állami Színházban. A vendégjáték uniós forrásból valósul meg.


 Eperjesi Erika

A Miskolcon nagy sikert aratott "Az operett csillagai" című operett gálával vendégszerepel a Miskolci Nemzeti Színház február 28-án a Kassai Állami Színházban.   Johann Strauss, Lehár Ferenc és Kálmán Imre legnépszerűbb operettjeinek legszebb melódiái a színház művészeinek és vendégművészeinek előadásában a teátrum tánckarának és zenekarának közreműködésével csendülnek fel Kassán. A Monmartre-i ibolya, A mosoly országa, A víg özvegy, a Bajadér, a Cigánybáró, a Cigányszerelem, a Csárdáskirálynő, a Denevér, a Luxemburg grófja, a Marica grófnő, az Ördöglovas, a Zsuzsi kisasszony betétdalaiból összeállított színes műsort Halasi Imre színházigazgató állította színpadra. A nagyszabású kétrészes gála zenei vezetője és karmestere Váradi Katalin.

A gála szereplői: Eperjesi Erika, Seres Ildikó, Teremi Trixi, Bakai László, Bozsó József, Kincses Károly


Teremi Trixi, Bozsó József

Az operett csillagai gálát a kassai közönség február 28-a után április 1-én, majd május 5-én láthatja.

A Miskolci Nemzeti Színház és a Kassai Állami Színház az INTERREG III. Magyarország -Szlovákia - Ukrajna Szomszédsági Program keretében meghirdetett pályázaton elnyert uniós forrásokból előadásokat cserél az idei évadban. A 2006 novemberétől 2007 májusáig tartó program darabválasztásait mindkét részről a zenés, táncos műfajok sokszínűsége jellemzi. A csereelőadásokkal méltán egészül ki a két színház külön-külön is széles repertoárja. A Miskolci Nemzeti Színház operett, musical és kortárs táncszínházi előadásokkal látogat Kassára. A műfajok remekeiből összeállított előadások igényes kikapcsolódást kínálnak a komolyabb, illetve könnyedebb szórakozásra vágyó fiatal és felnőtt nézők számára egyaránt.

2006 végén és 2007 elején Miskolc látta vendégül a Kassai Állami Színház opera- és tánctársulatát. 2007 tavaszán A kölyök című musical és az Operett csillagai című gálaest után a miskolci tánctagozat látogat el Kassára a Bolero és a Faust/Prospero című táncművekkel.

• Bolero: 2007. március 16., 17., 19 óra
• Faust/Prospero: 2007. március 30., 31., 19 óra


Bakai László, Váradi Katalin

Forrás: Miskolci Nemzeti Színház
A felvételeket Bócsi Krisztián készítette
 

süti beállítások módosítása