A retro retrója

Bölcs visszafogottságra vall, hogy a Sose halunk meg címû "álomdal" - ebben a kategóriában is díjazták - csak egyszer hangzik el az elõadásban. A vége felé. De nem kell türelmetlenül várni rá, mert a Koltai Róbert azonos címû filmjébõl zenés színpadi mûvé avanzsált darabban mindvégig Dés László "ha valaki még nem tudta, miért kaptam Kossuth-díjat" jellegû zenéit élvezi a közönség.

A 13+1 dal - az újak Nemes István, az eredeti Bereményi Géza szövegével - az 1993-as filmopus szellemiségét megőrizve vadonatúj művet hoz létre. Közege Dés műfajok határán lebegő, tárgyszerű nosztalgiával múltba tekintő, lágyan modernre hangolt zenéje, amely szikárszépségű dallamossággal, valamint szomorkásan életigenlő méltósággal fogalmazza muzsikává az eredeti művet. A retro retrója ez, hiszen az volt már Koltai - a rendszerváltás kezdeti eufóriájának első lecsengésekor létrehozott - önéletrajzi ihletésű filmje is, amellyel - filmíróként - a "konszolidálódó" hatvanas években férfivá komolyodó tinédzserönmagát idézte meg. Főszereplőként pedig önnön nagybátyját, a vállfaárus, lóversenybeteg, nővadász Gyulát, aki közös utazásuk során komoly elszántsággal segíti elő unokaöccse felnőtté válását. Koltai Róbert Gyuszi bácsija a József Attila Színház előadásában mára az lett, ami. Inkább csak emlék - szép pillanatokkal megtűzdelve...
A Nógrády Gáborral közösen írt forgatókönyvben remekül működik a "change" (jellemváltozás), vagyis a tizenhét éves Imi heveny módon lezajló férfivá érése. Ez a színpadon is elég ahhoz, hogy nagy lendülettel vigye előre a zenébe fogalmazott cselekményt, és egységbe fogja a hatvanas évek retrójaként megjelenő korabeli zsánerképeket. Lovi, vidéki piac, stb. Koltai ezúttal lemond a rendezés feladatáról, azt a fiatal Szabó Máté jegyzi, de a színpadon is rendező módjára figyel. Miközben ő játssza a főszerepet. Ez a bemutatón még elmegy. Az Imit megformáló Szabó Kimmel Tamás visszafogott alakításában is mintha eggyel több lenne az iránta való tisztelet, mint a színésztársnak kijáró bolondos játékosság. Ő az eredetileg Szolnokon bemutatott zenés darabból áthozott alkotógárdához tartozik, amúgy ott tolong a színpadon a József Attila Színház színe-java, a fiataloktól a kevésbé fiatalokig. A tolongásban Bodor Johanna koreográfiája teremt rendet. A mozgásvilágban megjelenik a mára már oly távolinak tűnő közelmúlt uniformizált emberképe, miközben olykor-olykor halványan megkísérti a West End musicalek távoli szelleme.
A táncos tömegjeleneteket intim prózai részek szakítják meg. A leglíraibb Gyuszi bácsi és volt szerelme, Teréz jelenete. (Gyula annó Pestre utazott jegygyűrűt venni, de húsz év alatt nem sikerült a feladatot abszolválni.) Ha lehet prózai jelenetet a zenéből megfogalmazni, akkor itt sikerült. A szikár dialóg alapinformációin túl, az érzelmek belső zenéjét halljuk. Fehér Anna Teréz figurája stílust teremt, amely az előadás további eseményeit is belengi. Fáradt szépsége, megtört érzelmei, a pillantás, mellyel végigsimítja a krakéler Gyula bácsit, egy szerelem történetét mesélik.
Ebből a jelenetből kéne újra megrendezni az előadást. Adva van minden. Magával ragadó, puritán szépségű zene. Remek koreográfia. A stílus. (Lásd, mint fent.) De a nézők zabálni fogják akkor is, ha így marad.

Szerző: Kállai Katalin
Fotók: Laczkó Péter