A Krétakör Dublinban

A jubileumi, 50. Ulster Bank Dublin Theatre Festival egyik kiemelt vendége a Krétakör Színház. A társulat október elején két hetet tölt az ír fõvárosban s ezalatt 13 alkalommal mutatja be a FEKETEország és a Siráj
címû produkcióit.

 

Az angol nyelvű világ legjelentősebb tradícióval rendelkező színházi seregszemléjeként hirdetett esemény vendége volt az elmúlt napokban a Sankai Juku és a Katona József Színház is, a következőkben pedig   többek között   Peter Brook, Anne Bogart (New York), és a montreali 7 fingers munkáival találkozhat a közönség, miközben fellépnek a legjelentősebb ír társulatok is. A Krétakör jelenlétét közönségtalálkozók, vetítések, szakmai találkozók, koncertek színesítik, sőt Schilling Árpád workshopot is tart fiatal ír színházi emberek egy csoportjának.

Forrás: Krétakör

süti beállítások módosítása