Csányi Sándor

A népszerû színész miután a napokban befejezi a Kaméleon címû film forgatását, Goda Krisztával, újabb felvételre készül. Ezúttal azonban nem a kamerák elõtt, hanem saját színistúdiójába kell kiválasztania a jelentkezõk közül a legtehetségesebbeket. Csányi Sándor a jövõ évadban a Radnóti Színházi szerepei mellett egy újat is vállat, katedrára áll.

- Az Aranytíz Művelődési Központból Balogh Erika kolléganőm kérdezte meg, hogy nem lenne-e kedvem indítani náluk egy színiiskolát. Régi tervem volt, ezért szívesen vállaltam. Végre átadhatom a játék örömét. A Színművészetin Marton László volt az osztályfőnököm, aki nagy hatással volt rám. Többek között az ő módszerét szeretném használni a tanítás során: kidolgoztunk egy jelenetet, amiről ő elmondta mik a hibái és, hogy milyen lehetőségek vannak még benne, de aztán mindenre magunktól kellett rájönnünk. Próbálni és próbálni, amíg össze nem hoztuk. Nem hiszek abban, amikor valaki megmondja a gyerekeknek, hogy ennél a mondatnál gyere be, ott állj fel, itt ülj le. A végeredménynek nem lesz túl sok köze a színházhoz. Képes lesz végrehajtani instrukciókat, de ebben semmi öröm nincsen, és ő maga sem fejlődik. Meg kell őket tanítani gondolkodni, hogy önállóan is képesek legyenek alkotni. Az én-gyakorlatokat nagyon hasznosnak tartom. Az életben megtörtént dolgokat: örömöket, tragédiákat, kínos vagy vicces helyzeteket kell feldolgozni, színpadra állítani. Még ha nem is lesz valakiből színész, de elmondja, amik megtörténtek vele és még mindig foglalkoztatják, azzal már megkönnyebbül. Ha sok ember előtt mondja, az megint segítség. Ha pedig estéről estére eljátssza, vagy folyamatosan ezzel kell foglalkoznia, az segíthet teljesen feldolgozni ezeket a helyzeteket. Aki tanít irányíthat, de mindenki csak magát tudja korrigálni, illetve a többiekkel együtt dolgozva tud fejlődni. Az Aranytíz ajánlatában az is tetszett, hogy itt lehetőségük van a gyerekeknek a tanítási órákon kívül is összejönni, próbálni, ami nagyon fontos. Minden csoportban lesz egy vagy két állami gondozott gyerek, akik, mint "ösztöndíjasok" vesznek részt a képzésben. Szeretnék adni egy lehetőséget, hogy kezdjenek valamit az életükkel. És a többieknek is, hogy találkozzanak olyan emberekkel, akik más közegből jöttek, mint ők. A színház erről szól: mindenhonnan jönnek emberek, mindenféle nyavalyával, nyűggel, és meg kell tanulnunk elfogadni egymást.

- Hogyan tud felelősséget vállalni húsz új színészpalánátért most, amikor tapasztalt színészek is közelharcot vívnak egy-egy munkáért?

- A Színművészeti Egyetemen is csak annyi történik, hogy az ember találkozik pedagógusokkal, rendezőkkel, de senki nem vállal felelősséget senkiért a világon. Én sem tudom garantálni, hogy a továbbiakban fogom bárkinek is a kezét. A találkozás lehetőségét tudom felajánlani. Én kapok tőlük, ők is kapnak tőlem - impulzusokat, új gondolatokat. Nincs értelme azt hazudni, hogy adok egy papírt, amitől ő színész lesz. Mert egyrészt nem lesz az, másrészt az egyetemi diplomával sem lesz mindenki törvényszerűen színész. Ha elvégzel egy iskolát az nem ad garanciát arra, hogy boldogulsz a szakmában. Ezekkel a találkozásokkal lehetőséget szeretnék adni. Kálomista Gábor, a Magyar Producerek Szövetségének elnöke is tart majd órát, és biztosan eljön megnézni a vizsgákat is. Olyanokat kértem fel, hogy tanítsanak, akiknek van kötődésük a televízióhoz, az ott készülő sorozatokhoz, a reklámszakmához, tehát a velük való találkozás, az előttük való bizonyítás hozzásegíthet bárkit egy-egy feladathoz vagy munkához. Ennyi előnye van, de nincs garancia, és jól hangzó, de üres ígéretek.

- Milyen feladat vár még rád a szeptemberi iskolakezdés előtt?

- Elképzelhető, hogy forgatok még augusztusban, de szóba került az is, hogy elutazom Afrikába. Egy szervezet szomáliai menekülttáborokba visz adományokat, és lehet, hogy elmegyek velük. Afrika mindig is nagyon érdekelt. Hiszem, hogy ott más energiák vannak a földben, a levegőben, az emberekben. Szeretném látni, hogy élnek ott. Ha megtapasztalod az élet végleteit, az valahogy kitisztít.

Tulajdonképpen a színház is karitatív dolog. Elsősorban persze azért csinálom, mert nekem nagyon jó - és még pénzt is kapok érte. De végső soron mégis azért van az ember a világon, hogy jobbá tegye a többiek életét. Ha csak magadon akarsz segíteni, az nem működik. Amikor másokért tudsz valamit tenni, akkor érzed igazán jól magad a bőrödben.

Ezért is szeretnék az Aranytízben lehetőséget adni egy-két állami gondozottnak. Nagyon rossz helyzetben vannak, hiszen kikerülnek az életbe, és nincsen semmijük - talán csak a nyolc általános, de a legnagyobb baj, hogy tizennyolc éves korukra elhiszik, hogy belőlük úgysem lehet semmi. Azzal, hogy két gyereknek lehetőséget adunk ebben a stúdióban, talán példát mutatnak a többieknek is, és ez előremozdíthatja őket. El kell hinniük, hogy ha akarnak valamit, és dolgoznak érte, akkor azt elérhetik. Hitet kell adni nekik.


ga

süti beállítások módosítása