Átadták a Kaleidoszkóp-díjakat

Felhõtlen hangulatban zárt a VersFesztivál a Merlin Színházban, a jubileumi rendezvényt rendhagyó módon, direkt marketinges külsõségek közepette fejezték be. Az esten a résztvevõk nem kevesebbre vállalkoztak, mint arra, hogy eladják a verset. Irónia, humor, jövõkép, marketing - ez volt a mottója a 10. Kaleidoszkóp nemzetközi VersFesztivál vasárnap esti záróakkordjának, amelyet Kinizsi Ottó, a Magyar Versmondók Egyesületének kreatív alelnöke, Lutter Imre fesztiváligazgató, ügyvezetõ elnök és a Momentán Társulat mutatott be Kultilevel marketing címmel.


Lutter Imre és Kinizsi Ottó a Kaleidoszkóp-díjak átadásakor

Az esten Németh Kristóf, mint a most kitalált kulturális marketing atyja jelent meg, Huzella Péter többek között Zalán Tibor Elátkozott vonat című versének megzenésítésével jelezte, hogy talán senki nem tudja, hogy vakvágány-e, amit a költők és előadóművészek képviselnek, Bakos-Kiss Gábor, a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős hallgatója pedig az Eljött az óra című musical slágerrel erősített rá, hogy itt az ideje a még erősebb lépéseknek.


Huzella Péter a VersFesztivál zárónapján

Hatalmas külsőségek közepette adták át a Kaleidoszkóp VersFesztivál fődíjait. Versszínház kategóriában Kaleidoszkóp-díjat kapott a temesvári Csiky Gergely Színház Ködszurkáló című előadásáért, amelyet Mátyás Zsolt Imre színművész mutatott be, és a KB 35 Inárcs társulata Ki vagyok én című előadóestjéért. Versmondásban Jánosi Mártonnak, a verszenék közül a Kelemenék szlovákiai együttesnek ítélte oda a szakmai zsűri a rangos elismerést.


Adyák Színpad Lúdas Matyi a Kaleidoszkópon

Színészi különdíjat kapott Rékai Nándor, rendezői különdíjat Papp Gábor, verszenei különdíjban az Igricek együttes és Taskovics Judit részesült. Különdíjat vehetett át még a Radikláis Szabadidő Színház, az Adyák Színpad, a Győri Ifjúsági Versmondó Műhely és a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete. A versmondás kategóriájában különdíjas lett Turóczi Eszter, Király Viktória, Czigány Zsuzsanna, Árvai Péter, Simonyi Lili, Papp Emese, Hosszú Katalin és Mach András.


Kinizsi Ottó és a Momentán Társulat Kultilevel marketingje a Kaleidoszkópon

A Kaleidoszkóp VersFesztivál hetén közel 300 előadó lépett színpadra. Világcsúcsot állított fel közel 5 napos folyamatos versmondással a Magyar Versmondók Egyesülete a Rubophen Versíró Versennyel, és megnyitotta kapuit az Első Magyar Versszínház, amelynek fővédnöke Világosi Gábor, az Országgyűlés alelnöke, a Verskultúra Lovagja.

Forrás: Kaleidoszkóp VersFesztivál

süti beállítások módosítása