Thealter szubjektív

Az elmúlt héten a Thealteren többször láttam a szentesi drámatagozatosok darabját: egyszer végig, aztán néhányszor még belepillantottam. Irígylésre méltók, hogy ki mernek állni az utcára, és játszanak. Igaz, a fesztivál első napján volt egy kis kínos eset: egy idősebb hölgy nagyon csúnyán "beszólt" nekik. A gyerekek nem reagáltak, az előadás folytatódott tovább.

szentes01
fotó: Révész Róbert

 

A Horváth Mihály Gimnázium tanárai közül tavaly Keserű Imre rendezett Szegeden darabot, idén László Zoltánra támaszkodhattak a drámaisok. Itáliai történet, szerelem és cselszövés. Ezek a gyerekek - és azok a fiatal felnőttek, akik már végeztek ugyan, de a nyári fesztiválokra csatlakoznak egykori iskolájukhoz újra - szeretnek és tudnak játszani. A drámatagozat titka ebben rejlik: játszani is enged. Sőt, bátorít a játékra, ami sokakat megnevettet. Főleg a rántott homár málna mártással.

szentes02
fotó: Révész Róbert


Tegnap még egy gyerekprogramba belekukanttottunk: az egyhetes Maszkaland tábor résztvevői vasárnap mutatták be, mit tanultak a héten. Rajzoltak, fotóztak, játszottak, táncoltak, és árnyjátékokat vittek színpadra.
A Vasvári középiskola tornatermében elkelt az összes ülőhely az árnyjáték-előadásra: maszkalandos egyperceseket láthattunk sok humorral. A mi kedvencünk az Optikai csalódás című rövid történet volt.

 

 

Este nyolc óra után nem sokkal Balogh József fesztiváligazgató jelképesen bezárta a 19. Thealtert, amelynek 35 előadása teltházzal ment a régi zsinagógában, a Kisszínházban, Csillag Börtönben, a Vasvári Szakközépiskolában és a Jate Klubban.

 

balogh

A fesztiválzárót Urbán András társulatának Idegen-reflexiók című darabja követte. A négy szereplő ezúttal is a nézőnek mutat tükröt, azoknak, akik utálják az öregeket, a gyerekeket, az autóval lassan haladókat, a más nemzetiségűeket, a más anyanyelvűeket. Közönyösek leszünk lassan a világ iránt - és ez nem vezet semmi jóra. Urbán Andrással, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház igazgató-rendezőjével 2003 óta működik együtt a Maszk Egyesület - ennek eredményeként eddig hét előadás született, amely itthon és külföldön is fesztiváldíjakban részesült. Urbán András kiemelkedő színművészeti és színháztudományi tevékenységéért idén Jászai Mari díjban részesült.

A fesztivál legutolsó programja már a lazítás jegyében telt: hajnalig tarott a záróbuli a Piros úszóházon.
A Thealter jövőre jubilál. A 20. fesztivál címe: Tolnai Világlexikona, ünnep és extázis lesz.

Nyemcsok Éva

 

TOVÁBB A WEBNAPLÓHOZ A THEALTER.HU-ra >>>


süti beállítások módosítása