És a csellóval mi legyen?

Szereposztás:
Férfi csellóval: Hadnagy László m.v.
Férfi újsággal: Szűcs - Olcsváry Gellért
Öregember bottal: Posta Ervin
Hölgy fátyollal: Jankovics Anna m.v.
Fordította: Kovács Kázmér
Zenei tanácsadó: Salat-Zakariás Soma
Rendezőasszisztens: Kányádi Szilárd m.v.
Díszlet/Jelmez: Csiki Csaba m.v.
Fény: Toásó István
Hang: Lőrincz József

Vannak tapasztalatok, melyekről nem beszél az ember, mégis meghatározóak. A darab elején minden szereplő számára idegen a kitaszítottság gondolata. A szereplők találkozása a váróteremben egy olyan történést eredményez, melyre egyikük sem számít. Mi játszódik le bennük akkor, mikor eljutnak odáig, hogy eldöntsék, már nem elég jó számukra az a zene, ami lélekből jön? A csellós kívül kerül mindenen, már egy apró kötődés sincs, ami visszahozhatná őt a „normális" világba. Olyannyira nincs köze a szereplőkhöz, mint amennyire nincs köze a hétköznapjainknak bármilyen művészethez. A folyamat, ami ezt eredményezi, túlnő önmagán, és előidéz egy önmarcangoló küzdelmet, mely végeláthatatlan kínlódásba torkoll. Hogyan képesek elviselni a szereplők azt, hogy már semmi nem érdekli a „művészt", egyetlen célja csupán: hogy megmaradjon saját közegében. A többiek minden erejükkel azon vannak, hogy közel kerülhessenek hozzá, beleavatkozzanak a játékába, „beférkőzzenek" a bőre alá. Kétségbeesésükben inkább megszüntetnék, minthogy kimaradjanak. A férfi csak játssza a saját dalát, rendíthetetlenül, őrületbe kergetve társait. Már csak az eső csepegését lehet hallani... De mi lesz a csellóval, vajon mit is jelent az a cselló tulajdonképpen...?