Unisono

Unisono címmel új darabbal gazdagodott a Szegedi Kortárs Balett repertoárja. A két egyfelvonásos mű egyrészt Juronics Tamás, a Szegedi Kortárs Balett vezető koreográfusának alkotása, másrészt pedig egy Rómából érkezett táncművész, Mauro Astolfi munkáját ismerhetjük meg. A vendégművész a római Spellbound Dance Company nevű elismert társulat vezetője, számos jelentős külföldi színház és tánciskola állandó koreográfusa, vendég tanára. A pénteki szegedi premiert követően április 17-én, a budapesti MÜPÁ-ban is bemutatkozik az előadás.

unisono02
Jelenet az Unisosno c. előadásból

 

Mindkét egyfelvonásos Beethoven zenéjére ölt alakot, éppen a zene nagymestere halálának 183. évfordulóján debütálva. Astolfi Beethoven kamarazenei műveinek dallamára a muzsika és az emberi lélek szárnyalása közti összefüggést kutatja, az ember racionális, tökéletességre törekvő énje és a társadalmi elvárásokat sokszor felrúgó érzelmei közötti konfliktust. Juronics Tamás a IX. szimfóniát választotta, a zenei világban betöltött pozíciója mellett azért tartja nagyszerű műnek, mert máig érvényes gondolatokat fogalmaz meg: az emberi lelkek, szellemek egységes, közös fellángolása, a gondolatok egy irányba hatásának ereje és harmóniája a Szegedi Kortárs Balett vezető koreográfusa szerint régi vágya minden humanista gondolkodónak, és különösen aktuális napjainkban. Juronics, táncjátékában arra keresi a választ, hogy vajon túlzott optimizmus-e ez a vágy, vajon az ilyen szellemi „unisono" képes lenne-e változtatni világunkon és mindennapjainkon.

 

unisono01
Jelenet az Unisono c. előadásból

 

Pataki András, a Szegedi Kortárs Balett igazgatója arról tájékoztatott, hogy társulata heroikus munkát végez, idén a szokásos 70 helyett 120 előadást játszik mindössze 12 táncművésszel, akik pihenés nélkül, szinte folyamatosan dolgoznak. Ilyen esetekben előfordulhatnak sérülések, most például az egyik vezető táncos, Haller János esett át térd operáción. A táncművész jól van, Dr. Varga Endre, az SZTE sebész professzora szerint 4-6 hét múlva újból színpadra léphet, őt addig az új darabban Major László helyettesíti, aki Frenák Pál társulatából érkezett Szegedre és mindössze pár nap alatt kiválóan betanulta a koreográfiát. A Szentivánéji álomban Csetényi Vencel, a Szegedi Kortárs Balett táncművésze ugrik be Haller János helyett, a Homo ludens című táncjátékban pedig Juronics Tamás művészeti vezető veszi át táncosa szerepét.

 

pataki
Pataki András
fotó: Klenk Rita

 

Pataki András azt is elmondta, hogy a Szegedi Kortárs Balett a szokásosnál aktívabb jelenléttel szerepel több hazai színházban is: Budapest és Szeged mellett 13 nagyvárosban játssza 8 repertoár darabját. Emellett az együttes külföldi vendégjátékot is vállalt, a 2010-es Shanghai Világkiállításon a nemzetközi hírű zeneszerző, Eötvös Péter Atlantisz című művére készült Juronics-koreográfiát adja elő, az év végén pedig a Kairói Operában lép fel Carmina burana című klasszikusával.
Mindemellett a direktor arra is rámutatott, hogy a tavaly hatályba lépő előadó művészeti törvény a társulat megszokott működési biztonságát hátrányosan befolyásolta, az ilyen jellegű együttesek strukturális és financiális hátterét nem határozta meg egyértelműen, ennek következtében a Szegedi Kortárs Balett szerződése mindössze júniusig tart a Szegedi Nemzeti Színházzal és a jövőben is csak áthidaló kontraktust tud számukra biztosítani a teátrum. Pataki András nemcsak a Szegedi Kortárs Balett, de az egész magyarországi táncos szakma képviseletében igyekszik kidolgozni azokat a törvénymódosítási javaslatokat, amelyek a professzionálisan működő, nagy előadásszámot teljesítő társulatok művészi és gazdasági biztonságát garantálják.

 

-------------

Szegedi Kortárs Balett: Unisono
2010. március 26. Szegedi Nemzeti Színház 19 óra
2010. április 17. MÜPA Fesztiválszínház 19 óra
További előadások: április 8, 9, 10. 19 óra

előadás fotók: Szakács Ildikó
forrás: Szegedi Kortárs Balett

 

süti beállítások módosítása