Porondon a Circus Hungaricus

Rendhagyó bemutatóra került sor a Jókai Porondszínházban. A Békés Megyei Jókai Színház és a debreceni Csokonai Színház koprodukciójában rock koncertnek álcázott cirkusz-színházi előadással szembesült a közönség.

IMG_2255-1

Vidnyánszky Attila már több Hobo anyagot is színpadra állított és most sem nyúlt mellé. A színpadon a társművészetek folyamatos kavargásából, mint egy szenilitással (vagy, hogy mondják ezt az emlékezetkiesést magyarul, mindig elfelejtem) harcoló elme harcából egy-egy pillanatra villannak elő a gondolat és tartalmi foszlányok és van is ebben közös metszet. Mert ugyan a jelenben, a nagy magyar cirkuszi rögvalóságban járunk, de a múlt folyton elő-elő bújik, az alkotó monológjaiból, egy színpadi képből, vagy éppen egy nyitva hagyott csapóajtón keresztül. Hobo új lemeze kiforrott szövegekkel és kemény zenei világgal szembesíti nézőit és hallgatóit.

IMG_2139-1

 

Késő van már - mondja Hobo mindjárt a darab első zenéi között, és átérezzük egy generáció csalódottságát, hogy a hatvanas évek fiatalsága sem tudta megváltani a világot, csak az elvtársakból urak lettek, a hippikből üzletemberek. Mégis, amint egyre beljebb ássa magát a mesélő a történetfolyamba, akaratlanul is kialakul, az optimista végkép lehetősége, „tenni kellene valami jót, hogy találhass vigaszt" halljuk pár dallal később, a darab végén pedig szurkolhatunk a „kisembernek" akit társai mégis feljuttatnak a Bolondok hajójára, ami itt egy Noé bárka metafora a jövő nemzedékei számára.
Hobo vállaltan nem ír „értelmiségi nyavalygást" a lemez és a belőle készült cirkusz-színházi előadás mégis számos - főleg filmes - utalást tartalmaz, de az előadás színpadi rétegei, a helyzetetek kijátszása nagyon tiszták, mindenki számára követhetőek.

 

IMG_2109-1

 

A sújtós zene Madarász Gábor gitárjából ered, aki nem átallott minden olyan zenei hatást felhasználni Hendrixtől Claptonon át az RHCP-ig, ami előre viheti ezt a kívülről kissé fakultnak gondolható blues világot. A Hippodrom alternatív artistái fiatalon és alázattal vetik be tudásukat a cirkuszi térben, míg Oleg Zsukovszkij a leggonoszabb fehérbohóci eszközökkel, Cipolla figuraként teszi próbára mindenki idegeit. A Jókai Színház színészei egy magyar „átlag" panelcsalád életét fűzik a cselekmény hálójába, több irányba is koncentrálva.

 

DROTI20100430008k

 

Kiknek ajánlhatjuk a Circus Hungaricust? Azoknak, akik nem rémülnek meg egy vén bölcs bolond bohóckodásától, azoknak, akiket a férfilíra is megérinthet, azoknak, akik nem keresnek mentségeket és szeretnék, ha életük egy jobb irányba folyna tovább, változtatni rajta pedig nem egy TV távirányítóval gondolnak.

A Circus Hungaricus május végétől a Hősök tere mellett a Városligeti Műjégpályán látható újra a Jókai Porondszínházban.

Junior
Békés Megyei Jókai Színház

süti beállítások módosítása