Mr. Pöpec - Pinceszínház

A Cseresznyéskert után kíváncsian ültem be az előadásra a Poszt-on: a Csehov-adaptációban kiváló színészek közül hárman szerepeltek ebben a programban. És amennyire bejött a Cseresznyéskertben a játékuk, annál halványabb volt az összhatás itt, nem tudom, hogy a szereplőknek vagy az alapanyagnak (eredetiben Christmas is miles away /Chloe Moss/) köszönhetően. A történet három brit tizenévesről szól, akik éppen belépnének a felnőtt korba, és közben nyilván rengeteg problémával találkoznak, mint például szülők, drogok, szüzesség elvesztése, mi legyek?, stb.


A szereplők közül most egyikük sem fogott meg, a Cseresznyéskertben és a Komában is kiváló Mohai Tamás valahogy kifejezetten kínosan adta a tinédzser figura frusztrált dühkitörését. Juhász Lujza és Barabás Richárd pedig szintén inkább csak jelen volt. Összességében az előadás is a felejthető kategóriába esik, igazi feszültségek nélkül, néha kifejezetten laposan telt el a kicsit több mint 1 óra - persze lehet, hogy a sztori szereplőivel hasonló cipőben járó célközönségnek bejött. Ugyanakkor muszáj kiemelni az este legjobbját, a gitáros srácot, Dobri Dánielt, aki hangulatos aláfestést adott a jelenetek közötti pillanatoknak.

Chloe Moss: Mr. Pöpec (r. Bagó Bertalan)

süti beállítások módosítása