Akárki a Dóm téren

A Szegedi Szabadtéri Játékok egyik legkülönlegesebb darabja, az Akárki című színjáték főszerepeiben két Kossuth-díjas művészt, Zsótér Sándort és Hegedűs D. Gézát láthatja a közönség július 24-én a Dóm téren.

Az emberi lét alapkérdéseire keresi a választ a Játékok készülő produkciója, az Akárki. A darab érdekessége, hogy a Szabadtéri előképének számító salzburgi dóm előtti játékok műsorában minden évben ezt a produkciót állítják színre, így a fesztivál mintegy 90 éves „adósságát” törleszti.

A címszereplő, Akárki egy élete végéhez érkező ember, akinek ideje számadást adnia eddigi életéről. Hogy a mennybe jusson, végső elkeseredésében bármit képes megtenni. A rendező, Bodolay Géza elmondta: a főszereplő „neve” is jól mutatja, hogy személye lényegtelen: Akárki mi magunk vagyunk, minden ember. A darabban a legkülönbözőbb emberi tulajdonságok, erények és bűnök nyernek megszemélyesítést - ám végül kiderül: egyikük sem megfelelő társa az embernek a túlvilágra.

akarki01.JPG

Próba (Fotó: Dusha Béla)

 

A Szabadtéri korábban bejelentette: a humortól sem mentes előadásban a főszerepekben két Kossuth-díjas művészt láthatnak a nézők. A címszereplőt Zsótér Sándor, míg a Halál és a Bölcs szerepét Hegedűs D. Géza alakítja. A Jótett és Angyal karakterét Gidró Katalin ölti magára, a többi megszemélyesített tulajdonságot pedig a Szabadtérihez több szálon kötődő ismert szegedi színészek játsszák. Isten és Testvérként Kosztolányi József, Szépségként Sebők Maya, Barátság és Erőként Sorbán Csaba, Rokon és Józanságként Balog József, valamint Vagyon és Öt érzékként Farkas László Róbert lép színpadra.

Az Akárkit július 24-én, pénteken láthatja a közönség a Dóm téren. Mivel a Szabadtéri vezetősége kiemelten fontosnak tartja, hogy a jelenlegi helyzetben mindenki számára hozzáférhető legyen a kultúra, a székesegyház elé megálmodott előadást ingyenesen tekintheti meg a közönség.

 

süti beállítások módosítása