Leporolt klasszikus

A Harag György Társulat a Csokonai Vitéz Mihály Dorottya vagyis a dámák diadalma a fársángon című művét  felolvasószínházi formában mutatta be március 26-án. A műfaj egyik jellegzetessége, hogy közelebb hozza egymáshoz a színházat és az irodalmat, a színészek számára pedig az a kihívás, hogy csupán a hang eszközeivel jelenítenek meg egy-egy figurát.

dorottya-plakat2

 

A bemutatóval szeretnének egy olyan sorozatot elindítani, mely során a klasszikus magyar irodalom remekeit leporolják és próbálják megismertetni – elsősorban diák – nézőinkkel.

 

harag_gyorgy_dorottya3

 

Csokonait a magyar irodalom egyik legjelentősebb költőjeként tartják számon. A 18. és a 19. század fordulójának magyarországi viszonyai közepette lenyűgöző tájékozottsággal rendelkezett a kor gondolkozását, irodalmát, politikáját illetően egyaránt.

 

 

harag_gyorgy_dorottya2

 

Most bemutatott művének középpontjában Dorottyának és társnőinek bosszúja áll az őket kigúnyoló ifjak ellen. A rövidre nyúlt farsang ellen tiltakozó vénlányok, majd a hozzájuk társuló asszonysereg harcát a férfiak ellen a hősi eposzok kötelező kellékeit felhasználva meséli el Csokonai, miközben eposzparódiájában a nemzeti hagyományokat megtagadó nemességet is bírálja.

 

 

harag_gyorgy_dorottya4

 

A Dorottya éltetője, legnagyobb érdeme a kivételes nyelvi erő, melynek hangnemét a szatírikus jelleg mellett, a játékos humor határozza meg.

"Közönséges dolog az authoroknál, előljáró beszédet írni, de még közönségesebb az olvasóknál azt soha el nem olvasni. (...) Ez a kűltornác, mellyben annyit végeztünk, hogy hosszas és néhol szatirai előbeszédjeimen többé, jámbor magyarom! meg nem ütközöl. Most menj bé az előházba; ott bővebb discursusra várattatol. - Múlasd ki ott magadat; rakd le ott kritikuspálcádat, filozófus köpönyegedet, teológus süvegedet: és akkor szívesen lát, magában, a szálában, Dorottya és az egész fársángi kompánia. Magamat ajánlom!" – írta a szerző.

 

 

harag_gyorgy_dorottya

 

 

A március 26-án két ízben is sorra kerülő bemutató szereplői: Nagy Csongor-Zsolt, Rappert Gábor, Csiki Orsolya, Némethy Zsuzsa, Gál Ágnes, Vencz Stella, Varga Andrea, Bándi Johanna, Galló Ernő, Nagy Antal és Péter Attila-Zsolt, rendezője pedig István István.

 

Fotó és forrás: Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat

süti beállítások módosítása