Versbe borul Kaposvár

Formabontó versünnepre készül a kaposvári Csiky Gergely Színház: április 11-én, mindenki "belekóstolhat" egy kicsit a költészetbe.

 

Szemerédi Fanni, a színház sajtófelelőse elmondta, hogy ezen a napon minden a vers körül forog majd a színházban.

 
A programok között szerepel versmondó verseny, de lehet verset írni, hallgatni és felolvasni - akár saját szerzeményt is. Lehet majd verset kikiáltani is: délután Kaposvár utcáin, terein, boltokban szólnak majd a versek, este pedig Cseh Tamás emlékét idézik meg egy koncerttel. 


Szemerédi Fanni elmondta: várják a színházba azokat, akik otthonosan mozognak a költészet világában, s azokat is, aki nem. Várják továbbá a verseket szeretők mellett azokat is, akik nem szeretik ezt a műfajt, remélve, hogy utóbbiaknak vélhetően gyökeresen megváltozik a véleménye. Hangsúlyozta: az idei költészet napi program ugyanis "nem szárnyaló magasságokba emeli, hanem közel hozza a költészetet". 


Szemerédi Fanni magyarázatként hozzáfűzte: nem merülnek bele bonyolult elemzésekbe, egyszerűen csak felteszik a kérdést: mit lehet egy verssel kezdeni? A választ pedig mindenki megtalálja a legkülönbözőbb programok közt válogatva.

süti beállítások módosítása