Indul a diákszínjátszó találkozó

Huszonkét előadást, köztük improvizatív, mozgászszínházi produkciókat visznek színre középiskolai csoportok a Dombóváron zajló, négynapos XII. Országos Diákszínjátszó Találkozón, amelyet 360 diák részvételével rendeznek a hétvégén; a program része több off-bemutató is.

Az országos fesztiválon a hét régiós találkozón legjobban szerepelt csoportok vesznek részt, amelyek a vasárnapig tartó programsorozaton három helyszínen mutatják be darabjaikat.


Az előadások egy része nem előre megírt szövegeken alapul, de már megírt darabok - Lorca-, Nestroy-drámák - is szerepelnek a műsoron. Az az igény azonban ezúttal is megvan a diákszínjátszásban, hogy ne csak egy szöveget tolmácsoljanak szolgaian, hanem a világról alkotott véleményüket is hozzáadják - mondta Hajós Zsuzsa szervező, a dombóvári Galéria 5.0 színjátszó csoportvezetője hozzátéve, hogy a diákok jellemzően a hétköznapi életből építkező és azt színházi nyelven megfogalmazó előadásokat visznek színre.


A gödöllői Club Színház Spagetti Online című darabja a közösségi oldalak és internet világában élő fiatalok életét tárja a néző elé; a győri Kontraszt Don't Quit című produkciója kilenc szereplő személyiségének kiteljesítésért folytatott küzdelmét fogalmazza meg groteszkbe hajló jelenetekkel, görbe tükröt mutatva egy szétszakadó társadalomnak. A magyarpolányi Galagonya csoport Lépcsőház című, improvizációkból szerkesztett játéka az egyén lehetőségeiről és a meghasonlásról szól.


A fesztiválon öt off - versenyen kívüli - előadást is láthat a közönség. Pénteken a pécsi M.A.G. Színkör A kabát, a győri Tűzgolyó csoport a Szeretnemszeret című darabot, Shakespeare Szentivánéji álom című drámájának adaptációját mutatja be. Szombaton a pécsi KISZ Társulat Lányregény című darabját a ház pinceszínpadán játssza, a szentesi HMG-KIMI D'Amor című, a 2010-es Művészetek Völgyébe utcaszínházként készült produkciót a kamarateremben mutatja be.

süti beállítások módosítása