Összeállnak a magyar társulatok Nagyváradon?

Elfogadta a Bihar Megyei Tanács a Nagyváradi Magyar Színház működési szabályzatát. A testület még februárban hozott egy döntést, miszerint az addig román és magyar tagozattal működő intézményt kettéválasztották – az akkori elképzelés szerint a magyar teátrum Szigligeti Színház néven született volna meg.

Ezt a határozatot azonban a kormánymegbízott közigazgatási bíróságon támadta meg, miután levélben eljuttatott kifogásaira nem kapott megfelelő választ a tanácstól, és a testület – szerinte – nem módosított minden problémás kitételt - írja a kronika.ro.


A bírósági eljárás elindításával így minden, az átszervezésre vonatkozó határozat érvényét vesztette, ám a tanács RMDSZ-frakciója legutóbb új megoldással állt elő: Nagyváradi Magyar Színház néven újabb önálló magyar intézmény létrehozását javasolta és fogadtatta el a testülettel.

Az új kulturális intézményhez nem kizárólag a színház magyar társulata tartozik, hanem az Árkádia Gyermek- és Ifjúsági Színház, közismert nevén a bábszínház magyar tagozata, a Liliput Társulat, illetve a Nagyváradi Állami Filharmónia keretein belül működő Nagyvárad Táncegyüttes. Így az első tervekkel ellentétben sem az eddigi állami színház, sem a bábszínház nem szűnik meg, és nem alakul összesen két intézmény belőlük, hanem csak a magyar társulatok állnak össze eggyé, a régi intézmények kötelékében pedig a román nyelvűek maradnak. Erről az újabbik határozatról egyelőre nem nyilvánított véleményt a prefektúra. Az ideiglenes igazgató Czvikker Katalin lett.

süti beállítások módosítása