Dilettánsok a Katonában

Egy különös regény, Gustave Flaubert Bouvard és Pécuchet című művének színpadi adaptációját mutatja be Dilettánsok címmel pénteken a Katona József Színház. A darab rendezője Ascher Tamás, akivel hamarosan interjút közlünk a Színház.hu-n.

dilett1

Az MTI kérdésére a történetet színpadra állító Ascher Tamás elmondta: a darab bemutatása Zsámbéki Gábor ötlete volt, ő maga pedig harminc éve dédelgette a gondolatot, hogy Gustave Flaubert regényét színpadra állítsa. Így nekivágtak: felkérték Forgách Andrást, készítse el a mű színpadi változatát a színház számára.

Mint mondta, az ember kamaszkorában a világmindenség egészét szeretné megérteni, később aztán specializálódik, és letesz erről. "Bouvard és Pécuchet figurájában megragadott az, hogy ők egy gazdag örökséghez jutván úgy döntenek, nem adják fel ezeket a gyermekkori álmokat, és őrületes hősiességgel és naivitással megpróbálják megérteni mindazt, ami körülvesz minket" - mutatott rá a rendező, hozzátéve: ettől a nézők számára egyre hatalmasabb és monumentálisabb arcát ölti a világ totális értelmetlensége.

Flaubert a világmindenséggel birkózik művében. Főszereplői az életmódnak olyan reformerei, ami a valóságban tulajdonképpen elképzelhetetlen. "Egy nagy gondolatkísérlet tanúi vagyunk" - fogalmazott Ascher Tamás, megjegyezve: "ez az emberpár mindent megismer, mindent kipróbál, mindig csalódik, de mindig továbbmegy, és mindig újabb és újabb hatalmas jelenségeit próbálja megérteni a világnak és próbál tevékenykedni új ismeretei alapján".

A darab egy francia kisvárosban játszódik. Nyugdíjazása után ebbe a városba költözik két párizsi írnok, Bouvard és Pécuchet (Máté Gábor és Elek Ferenc), hogy kutatók, gazdálkodók legyenek, és vidéki magányukban megszerezzenek minden létező emberi tudást.

A kezdő képben a teret gyertyák világítják be, idézetekkel teleírt körbefutó falak, könyvkupacok, felhalmozott tárgyak között éppen a vívást tanulmányozza a két barát: egyikük kezében könyv, felolvas a vívás céljáról, miközben a leírás alapján a mozdulatokat gyakorolják.

 

dilett2

"Az emberi vélekedések, az emberi butaság, akár a természettudományban, akár a politikában, akár a filozófiában, vagy a nevelésben és a művészetekben - mindezek ott voltak Flaubert célkeresztjében, aki sok ezer könyvet végigtanulmányozott, hogy a két, világenciklopédiát megalkotni kívánó párizsi hivatalnok csetlés-botlásait megírja" - írta a regényről az adaptáció szerzője.

Ascher Tamás szerint a Bouvard és Pécuchet egy különleges, tüneményes, avantgárd és saját kora számára szinte emészthetetlen mű, egy regény, amelynek nem a cselekménye a lényeges, hanem epizódjainak sokasága, tömege. Bouvard és Pécuchet olyan stációkat jár végig, amelyeket a világirodalomban csak a Faustban, vagy Az ember tragédiájában találhatunk.

Arra a kérdésre, hogy a néző kinek a pártjára áll, úgy válaszolt: az abszurdban az azonosulás kétélű dolog. Egyfelől elképedve kell néznünk ezt a naiv és heroikus küzdelmet, amire ők feltették az életüket. Másfelől, ha megnézzük azt a környezetet, amely tanúja, kritikusa és kikacagója mindannak, amit ők csinálnak, akkor ahhoz képest talán mégis az ő pártjukra állunk. "Legalábbis nem szabad, hogy elveszítsük érdeklődésünket ez iránt a kísérlet iránt" - tette hozzá.

Mint mondta, az egész dolog, amit látunk, egy monumentális, sok részletből összeálló őrületes képtelenség, és ennek a képtelenségnek ámuló, meghökkenő, nevető, megrendülő tanúi kell, hogy legyünk, mi nézők.

A Katona József Színház előadásában többek között Nagy Ervin, Szirtes Ági, Ónodi Eszter, Keresztes Tamás és Fekete Ernő látható. A díszletet Khell Zsolt, a jelmezeket Szakács Györgyi tervezte.

süti beállítások módosítása