A Magyar Teátrumi Társaság közleménye

Magyar Teátrumi Társaság azt javasolja, hogy az előadóművészeti törvény tervezett módosításában tiltsák meg a határozott időre szóló vezetői jogviszony rendes felmondással történő megszüntetését.

A Magyar Teátrumi Társaság közleményében hangsúlyozza: fontosnak tartják hogy a demokratikus legitimitással rendelkező és politikai felelősséggel tartozó színházfenntartó önkormányzatok megfelelő döntési szabadsággal rendelkezzenek feladataik ellátásakor. Ezért, mint írják, korábban felléptek azon szakmapolitikai törekvésekkel szemben, amelyek a fenntartók intézményvezető-kiválasztási jogát a törvény eszközeivel korlátozták volna. Azonban a székesfehérvári Vörösmarty Színház és a városi fenntartó között az elmúlt hónapokban kialakult feszültségek, azok kezelésének módja olyan aggályokat vet fel, amely általános érvényű állásfoglalásra készteti a társaságot - olvasható írásukban. Megdöbbenéssel értesültek arról, hogy április 20-án Vasvári Csaba, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója, a társaság alelnöke vezetői megbízatását - annak lejárta előtt több mint két évvel. Úgy látják, a döntésnek sem akkor, sem azóta a fenntartó értelmes és elfogadható magyarázatát nem adták.

 

Az MTT emellett  elfogadhatatlannak tartja, hogy bármely fenntartó a művészeti tevékenység tartalma felett engedélyezési, jóváhagyási kontrollt gyakoroljon, megszabja a művészek és más művészeti közreműködők foglalkoztatásának módját, ütemezését, tartalmát. A Társaság szerint kizárólag a hatályos jogszabályok lehetnek irányadóak.


Közleményükben kitérnek arra: abszurd és jogsértő gyakorlatnak tartják, hogy - a város kulturális alpolgármesterének előterjesztésére - a művészeti tevékenységet közvetlenül befolyásoló kötelezettségek nem vagy nem a fenntartói elvárásoknak megfelelő teljesítése esetére a fenntartói támogatási előirányzatok zárolását helyezzék kilátásba.


Mint írják, a szervezet L. Simon Lászlóhoz, az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának elnökéhez fordult annak érdekében, hogy az előadóművészeti törvény tartalmazzon tételes, a művészeti tevékenységbe való fenntartói beavatkozást tiltó garanciális rendelkezéseket. Ezt a módosítást az egyeztetés során nemcsak a színházszakmai, hanem a fenntartói érdekképviseleti szervezetek is egyhangúan tudomásul vették, támogatták - olvasható a közleményben.


A szervezet közleményében arról is beszámolt, székhelye a legközelebbi közgyűlésük napjától nem Székesfehérvár lesz. Új székhelyük kiválasztásakor nemcsak a színházi hagyományokat vizsgálják, hanem a város vezetésének az előadó-művészet iránti elkötelezettségét is. A társaság emellett 2014. október 31-ig Székesfehérváron egyesületi rendezvényt nem tart, ott rendezett eseményen nem képviselteti magát.


A közlemény kitér arra is, hogy a Mozaik Művészegyesület (az MTT alapító tagja) a hagyományosan Székesfehérváron tartott Mozaik Színészünnepet, továbbá a Kaszás Attila-díj jótékonysági gáláját a következő évtől kezdődően más, "méltó helyszínen" tartja.

süti beállítások módosítása