Nem a jóisten dönt a POSZT-ról

A Pécsi Országos Színházi Találkozó megújítását előkészítő szakmai konferenciát tartottak Márta István, a POSZT új művészeti vezetőjének kezdeményezésére, a Magyar Színházi Társaság székhelyén. Azt szerették volna megvitatni a jelenlevők, miként lehet megújítani a fesztivált és elkerülni a jövőben, hogy azzal vádolhassák: belterjessé vált. Beszámolónkat olvashatják.

Márta István nyitotta a fórumot, amelyre meghívta mindazokat, akiknek elképzelése, kérdése, ötlete van. Felidézte, hogy áprilisban vállalta el a fesztivál művészeti vezetését, így a késői időpont miatt az idén mint "megfigyelő és jövő-előkészítő" vesz részt az eseményen, a 2012-es megújuló fesztivált készíti elő.

 

Még nem tudják mennyiből gazdálkodnak

 

Stenczer Béla ügyvezető igazgató beszélt arról, hogy az utóbbi időben sok minden megváltozott, a színház is, a fesztivál struktúrája is átalakult és a helyszínek is megváltoztak. Mint mondta, a központi finanszírozás mértékét a mai napig nem tudják - a pályázati kiírás két napja érkezett meg - jelen pillanatban a városi támogatásra, saját tartalékaikra, bevételeikre és a szponzori támogatásokra számíthatnak.

 

marta_stenczerbelaStenczer Béla, a POSZT igazgatója ez év márciusában,a találkozóról tartott sajtótájékoztatón

Márta Istvánnal és Rázga Miklóssal, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatójával

 

Vidnyánszky levelet írt

 

Ezután Márta István felolvasta Vidnyánszky Attilának, a debreceni Csokonai Színház igazgatójának, a Magyar Teátrumi Társaság elnökének levelét, amelyben azt a javaslatot teszi, hogy a találkozónak minden évben másik színház adjon otthont - a helyszíneket 3-4 évre előre megtervezve - a színházi szakma sokszínűségének érvényesülése érdekében. Szegedet, Miskolcot, Győrt, Debrecent és Budapestet is megemlítette a fesztivál lehetséges helyszíneként.
A javaslattal a rendezvényen felszólalók nem értettek egyet, többen is felidézték, hogy a korábban a változó helyszínek rendszere nem vált be.
Azonban Balikó Tamás, volt pécsi igazgató, a Siklósi Várszínház Nonprofit Kft. ügyvezetője arra figyelmeztetett, nem lehet szó nélkül hagyni a levelet, Vidnyánszky felvetéseivel mindenképpen foglalkozni kell.

 

Páva Zsolt, Pécs polgármestere úgy vélte: tíz évvel korábban jogos lett volna a felvetés, ma azonban inadekvát. Leszögezte, hogy Pécsnek fontos a POSZT, és úgy látja, a fesztiváljelleget kéne erősíteni. Ehhez hozzájárulhat, hogy megújult, átalakult a pécsi kulturális infrastruktúra, létrejött a Zsolnay Kulturális Negyed és a Kodály Központ.

 

Showcase és fesztivál együtt

 

A résztvevők beszéltek arról is, hogy erősíteni kellene a fesztivál showcase-jellegét, meg kell mutatni a magyar színház értékeit a külföldieknek. Bérczes Lászlónak, a Bárka Színház művészeti tanácsadójának, az Ördögkatlan fesztivál szervezőjének elképzelése szerint a találkozóhoz kapcsolódhatna egy színházi "vásár" is, amelyre külföldi fesztiválszervezőket, kritikusokat hívnának.

 

berczeslaszloBérczes László

 

"Nem a jóisten dönt a válogatókról"

 

A fórumon az előadások jelölésének menetrendjére, a fesztiválra való válogatás rendszerére is tettek javaslatokat a résztvevők. “A válogatást adjuk vissza a szakmának” – jegyezte meg
Szikora János. Az Új Színház művészeti vezetőjének ötlete - miszerint egy társulat válassza ki tagjai közül a válogatókat – kisebb vitát kavart. Lőkös Ildikó dramaturg megemlítette, hogy “most sem a jóisten jelöli ki a válogatókat, hanem a szakma” és arra figyelmeztetett, a társulatoknak nincs ideje egy ilyen intenzív, külső munkára. Ráadásul ilyen feltételek mellett sokan –akik szintén a szakmát alkotják- kiszorulhatnak a válogatók köréből. Ezzel többen egyetértettek.

 

szikoraSzikora János

 

A többség azt a véleményt osztotta, hogy az egyszemélyes válogatás nem vált be, tehát csapatra van szükség. Márta István elárulta, hogy szempontokat egyeztetett a jelenlegi válogatókkal és talán a jövőben érdemes lenne lefektetni válogatási szabályokat. Tompa Andrea kritikus felvetette, hogy minél több a megkötés, annál kevésbé derülhet ki mik tartoznak a legjobb előadások közé, Zappe László pedig hangsúlyozta, hogy minőségi, nem pedig demokratikus válogatás a cél. Felszólalt Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója is: “Most szerepel a versenyprogramban a Vígszínház, ennek örülünk, ha jövőre nem válogatják be, akkor szomorkodunk, de a lényeg mégis az, hogy legyen POSZT. El kell fogadni, hogy soha sem lesz teljes az egyetértés a válogatást illetően” – összegzett. A vitát Magács László a Merlin Színház igazgatója, a Befogadószínházak Társulásának elnöke zárta egy Major Tamás idézettel, miszerint “a színházban nincs demokrácia”. Kifejtette, hogy a viták után a művészeti vezetőnek kell döntenie és “elvinnie a balhét”, hiszen ez a feladata.

 

eszenyienikoEszenyi Enikő

 

Lesz 2. felvonás

 

Később, Márta István beszélgetést kezdeményezett a strukturális változtatások lehetőségéről, a fesztivál kommunikációjának megváltoztatásáról, új pénzügyi források bevonásáról. A zsűrizés szempontjairól, új díjakról, külföldi kiadványokról, az előadások feliratozásáról is szó esett.
 A találkozón többek között a társművészetek - a képzőművészet és a zene - megjelenéséről, a tematikus szakmai napok megrendezéséről, egy esetleges drámapályázatról és a POSZT honlapjáról is beszéltek.

 

A konferencia ezzel nem ért véget, ugyanis második felvonást tartanak hamarosan, a pécsi találkozó alatt, június 17-én. A Színház.hu tudósítása is folytatódik, hamarosan interjút közlünk Márta Istvánnal.

süti beállítások módosítása