Réthelyi megvédte Alföldit

A Jobbik mellett már a KDNP is követeli Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatójának eltávolítását – derült ki a parlament mai ülésén. Pörzse Sándor Jobbikos képviselő pedig azt kérdezte Réthelyi Miklóstól, hogy kinek akar megfelelni "az Alföldi -ügyben", ha már a kormánypárti képviselők is "pironkodnak" azok miatt a válaszok miatt, amelyeket a miniszter és államtitkárai adnak, amikor a Nemzeti Színház igazgatójáról kérdezik őket.

A nemzeti erőforrás miniszter azt felelte, hogy elsősorban a miniszteri esküjének akar megfelelni. Hozzátette, a kormány tisztában van azzal, hogy több előadás próbára tette a Nemzeti Színház közönségének "érzékenységét" és ismertek azok a művészi megoldások, amelyek a színházba járók jogos felháborodását kiváltották. 

 

Részlet Az ember tragédiájából

 

"A komány a magyar nemzet érdekeit megvédi, mi nem félünk a kérdésektől sem a parlamentben, sem a színházban" – nyilatkozta a miniszter. Szerinte kifejezetten előrevivő, hogy az eltérő véleményeket ki lehet mondani, tehát egészséges, hogy Alföldiről nézetkülönbségek lehetnek akár a kormánypárokon belül is.

 

"A kormány tisztában van azzal, hogy több előadás próbára tette a Nemzeti Színház közönségének érzékenységét. Kérem, higgye el, a minisztérium ellenőrzi az összes intézményének a működését. Ha azt tapasztalom, hogy a Nemzeti Színházhoz méltatlan előadásokat láthat a közönség a Nemzetiben, akkor le fogom váltani Alföldi Róbertet" - tette hozzá. Kitért arra, hogy személyesen is megnézte az Ember tragédiája előadását, ami "nem volt botrányos. Érdekes, újszerű, de egyáltalán nem botrányos előadást láttam". Hangsúlyozta, ha a színházhoz méltatlan előadásokat lát a közönség a Nemzetiben, akkor le fogja váltatni az igazgatót, de az még nem ok erre, hogy nem ért mindenben egyet Alföldi Róberttel.

 

porzsesandorPörzse Sándor fotókat mutat Madách Imre: Az ember tragédiája című színdarabról


A képviselő, aki két, a Nemzeti Színház Ember tragédiája előadásán készült fekete-fehér képet mutatott fel, a választ nem fogadta el. A parlament vele ellentétben 172 igennel 39 nem 11 tartózkodás ellenében megtette azt.

süti beállítások módosítása