Lumpok Pozsonyban

Együttműködési program keretében a Szlovák Nemzeti Színház új épületének prózai színpadán adja elő Csiky Gergely: Lumpok című színművét a Komáromi Jókai Színház május 21-én, szombaton 19 órai kezdettel. Az előadást, amelynek vendégrendezője a Kossuth-díjas Valló Péter, tavaly októberben mutatták be Komáromban.

 

„Ez egy szerepdarab. Ez is ritkaság a magyar drámairodalomban, egészen Molnárig, hogy valaki színészekre ír darabot. A darab négy−öt nagyon jó szerepet kínál, és másik négy−öt is egészen kiváló. Olyan szerepek, melyeket jutalomjátéknak kérnek színészek teljesen jogosan, s miután én megismertem a társulatot a Vízkeresztben, ezekre a színészekre kerestem darabot. A Komáromi Jókai Színházat dicséri, hogy több szerepre több jelölt is volt" – nyilatkozta a Kulisszák című színházi lap Lumpokhoz készült számában Valló Péter.

Miről szól Csiky Gergely színműve? „Mások zsebéből élni a legnagyobb tudomány" – mondja ki hangosan a darab lényegét az egyik szereplő. A rendező szerint „hihetetlen alakok gyülekezete a Lumpok szereplőgárdája. Van egy közös jellemvonásuk: egyikük sem dolgozik. A kivétel egy fiatalember, őt meg nem hagyják. A magyar közgondolkodásban az ügyeskedés mindig előbbre való volt, mint megfogni a munka végét. Erről a nemzeti habitusról szól a Lumpok" – mondta Valló Péter.

 

lumpok

 

Csiky Gergely A proletárok címen írt (1880-ban bemutatott), majd Ingyenélők címmel játszott darabjában Kamilla, az állítólagos honvédözvegy (Holocsy Krisztina) jobbkeze, Mosolygó Menyhért zugügyvéd (Fabó Tibor Jászai Mari-díjas) segítségével koldulja végig az adakozásra hajlandó bús honfitársakat. Vele él romlatlan leánya, Irén (Tar Renáta), aki szerelmes Kálmánba (Majorfalvi Bálint). Ám Timót Pál gazdag birkakereskedő (Olasz István) is szemet vet a lányra. Zátonyi Bence, a szélhámos házibarát (Mokos Attila) kapva kap a lehetőségen, megzsarolja az álözvegyet, és ő maga veszi el a lányt, hogy jó pénzért tovább adhassa a kereskedőnek...

„Gondolkodtam, hogy ki lehet Irén most, a XXI. században. Arra jutottam, hogy a korosztályomban hiába fogom keresni, nem találok rá. Annyit változott a világ a XIX. század óta, hogy manapság az Irének tizenkét-tizennégy év körüli lányok, akik még ragyogó szemmel elhisznek mindent, a szívük vezérli őket, és mennek a vágyaik után. Számomra az Irén és az anyja közötti kapcsolat, a hozzá való viszonyulás megjelenítése volt a legnehezebb" – vallotta szerepéről Tar Renáta.

 

lumpok_02

 

A további szerepekben Ollé Erik (Bankó Béni), Holocsy Katalin (Elza, a neje), Németh István (Tulipán szabó), Varsányi Mari (Tulipánné), Molnár Xénia (Borcsa szakácsné), Nagy László (Bolti szolga) láthatóak, közreműködik Balaskó Edit, Ifjabb Erdélyi Zoltán, Kováč László és Rab Zoltán. A zongoránál Pálinkás Andrássy Zsuzsanna ül, a díszletet szintén Valló Péter tervezte, a díszletfotókat Dömötör Ede klészítette. A jelmeztervező Gadus Erika, a zenei asszisztens Pálinkás Andrássy Zsuzsanna, a rendező asszisztense Mesinger Nóra volt.

A Komáromi Jókai Színház pozsonyi vendégjátékára a Szlovák Nemzeti Színház pénztárában válthatók jegyek.

Szél János
fotók: Dömötör Ede 

forrás: Komáromi Jókai Színház

süti beállítások módosítása