Jobbik: Alföldi és a Nemzeti kizárják egymást

A Jobbik elnöke szerint Alföldi Róbert és a Nemzeti Színház kizárja egymást. Ugyanakkor szerinte Alföldi nem árult zsákbamacskát, tudta, hogy mit akar és mit képvisel. Azok a hibásak, akik őt a Nemzeti Színház élére tették. Lapszemle.

“Sokat foglalkoztak a Jobbik képviselői Alföldi Róberttel, akinek a leváltását követelik a Nemzeti Színház éléről. Feltűnő, hogy egy olyan darabot, Az ember tragédiáját kritizálnak, amit nem is láttak. Nem olyan ez, mintha az ön könyvéről úgy írna valaki kritikát, hogy el sem olvasta” – kérdezte az Origo Vona Gábort.

 

A Jobbik elnöke bevallotta, hogy ő sem látta a darabot, de “nem ezért” tartja fontosnak, hogy ne Alföldi Róbert legyen a Nemzeti Színház vezetője. “Az ember tragédiája most egy aktuális téma, de Pörzse Sándornak korábban számtalan más ügyben is volt felszólalása. Nem kívánom megítélni Alföldi Róbert művészetét, sőt, azt is elfogadom, hogy neki a magyar művészvilágban megvan a helye, a maga köre. Amit a Jobbik mond, hogy a Nemzeti Színház nem pusztán művészeti kérdés, hanem politikai kérdés is, a Nemzeti Színház vezetőjét politikai döntéssel választjuk, és akármit is csinál, az politikai tevékenység. Az én érzésem szerint itt az intézmény és a személy közt van kibékíthetetlen ellentét. A Nemzeti Színház célja és feladat a nemzet kultúrájának és hagyományainak ápolása, továbbadása. Mondhatnám azt, hogy a Nemzeti Színház génjeiben egy konzervatív intézmény” – nyilatkozta a pártvezető.

 

1alfoldi

 

A felvetésre, hogy nem a magyar színjátszás zászlóshajója-e a Nemzeti, aminek irányt kell mutatnia azt felelte, ez valószínűleg koncepcióbeli különbség. “Én azt mondom, hogy egy alapvetően konzervatív intézmény, aminek ápolni, védeni kell a magyar kultúra értékeit. Alföldi Róbertpedig, aki egy önmagát progresszívnek, újítónak és provokatívnak tartó művészetet képvisel, nem alkalmas. Semmi bajon nem volna Alföldi Róbert igazgatói pozíciójával egy olyan színház élén, amely ezt tűzi ki céljául. Nyilvánvalóan nem járnék ebbe a színházba, mert nem érzem sajátomnak, de semmiféle problémám nem lenne a létezésével. A lényeg itt az, hogy Alföldi Róbert és a Nemzeti Színház, mint intézmény egymást kizáró ellentétek. Ez az, amire felhívtuk a figyelmet” – magyarázta Vona, aki szerint eleve arról van szó, hogy politikai döntés születik, amikor megválasztjuk a Nemzeti Színház igazgatóját, és megbízzuk valamivel.

 

“Hozzáteszem, hogy nem Alföldi Róbert a hibás. Ő nem árult zsákbamacskát, tudta, hogy mit akar és mit képvisel. Azok a hibásak, akik őt a Nemzeti Színház élére tették. Meg is mondtam a parlamenti felszólalásomban, hogy Alföldi Róbert tökösebb gyereknek tartom, mint a kormány politikusait, mert ő legalább következetes. Én a kormány politikusait látom képmutatónak, mert hol ezt mondják, hol azt. A folyosón megtapogatják a vállunkat, de mikor helyzet van, akkor meg fülüket-farkukat behúzzák” – fogalmazott Vona Gábor.

 

A Színház.hu hamarosan interjút közöl Alföldi Róberttel.

süti beállítások módosítása