Koltay: villámcsapásként értek a hírek

Támogatásáról biztosította a József Attila Színház társulata Koltay Gábort, a teátrum szerdán leváltott megbízott igazgatóját, valamint nyílt levélben fordult Tarlós István főpolgármesterhez, hogy mielőbb gondolja át, mi a szándéka a fővárosnak az angyalföldi teátrummal. „A bolondok napján kezdtem az ismerkedést, szerettem volna behozni a felhalmozódott munkát” – mondta Koltay, aki felidézte, hosszas vita után döntött úgy a főváros, hogy nem veti be sóval a színház helyét és rábízták, kiket szerződtet. Számára egyértelmű volt, hogy együtt tartja a társulatot, ennek megfelelően megkötötte a színészek és a műszaki dolgozók szerződéseit. Mindezt a spórolás jegyében tette, hiszen a kollégák lemondtak túlóráról, a fizetésük egy részéről és a tájelőadások után járó juttatásról.

A színházban tartott csütörtöki sajtótájékoztatón Koltay Gábor elmondta: megdöbbenéssel vette tudomásul Tarlós István döntését, megítélése szerint a fővárossal egyetértésben szerződtette a társulat tagjait. Felidézte: a József Attila Színház jövőjét illetően a fővárosnak sokáig nem volt határozott elképzelése, januárban még a színház teljes megszüntetése is napirenden volt. Mint fogalmazott: március elején az a döntés született, hogy a teátrum "hagyományainak megfelelően, társulatos formában" működjön tovább. Emlékeztetett arra, hogy a március 16-i társulati ülésen Csomós Miklósnak, Budapest kultúráért felelős főpolgármester-helyettesének Fehér Anna színművész tette fel a kérdést, hogy Koltay Gábornak joga van-e szerződtetni a színészeket. "A kérdésre egyértelmű válasz érkezett: a megbízott ügyvezető igazgató teljes jogkörrel járhat el" - mutatott rá Koltay Gábor, aki április 1-jével vette át a József Attila Színház vezetését. „Derült égből villámcsapásként ért, hogy a főpolgármester úr bizalomvesztés miatt felmondott, mert leszerződtetem a társulatot és ezzel nehéz helyzetbe hoztam a fővárost” – nyilatkozta Koltay, aki megismételte, hogy élvonalbeli színházat akart csinálni.

 

koltay3

 

Fontos lenne a törzsközönség megtartása

 

“A József Attila Színház társulatát kiváló színészek alkotják, s ez még akkor is így van, ha ezt a szakma eddig nemigen ismerte el. Színvonalas, esetenként bravúros vígjátékokat, zenés darabokat játszanak, de mint minden tehetséges társulat, ők is többre hivatottak. Szeretném az értékes darabokat, hagyományokat megtartani, de tanulmányozom a régebbi idők repertoárját is, hogy megértsem az igazgató elődök gondolkodásmódját. Korábban sok klasszikus, sőt progresszív, kortárs darabot is műsorra tűztek Németh Lászlótól Csurka Istvánig, amelyek meghökkentő őszinteséggel szóltak a társadalom kérdéseiről. Erre is nyitott szeretnék lenni, tehát valószínűleg ki kell bővíteni a repertoárt. Én is szeretnék nívósan szórakoztatni, de segíteni is akarok mai világunk problémáinak megértésében, feltárásában. Fontos, hogy a törzsközönség megtartása mellett Budapest minden részéből jöjjenek a nézők. De emellett azt is szeretném, ha a színház falain kívül is hatással lennénk a közösség életének alakítására, például színészeink előadóestekkel, összeállításokkal jelen legyenek az oktatási intézményekben” – fogalmazta meg a Színház.hu-nak kinevezésekor.

 

Koltay találgat

 

Ma csak találgatni tud, miért akarják meneszteni, azt feltételezi, hogy vannak olyanok, akik e házban látnak fantáziát, társulat és műszak nélkül. „Van-e köztük olyan, Horgas Péter vagy Nyerges Ferenc, Nemcsák Károly és felesége, Darvasi Ica – akik üres színházat szeretnének látni? Elképesztő és megalázó számomra, ami történik. Ha ezért mentenek fel, az erkölcsileg-etikailag védhetetlen. (…)Nem lehet haknista-brahista módon színházat csinálni – egy közösség, egy társulat kell, amely együtt gondolkodik” – jelentette ki Koltay.

 

Képtelenség működtetni a színházat

 

Koltay a színház pénzügyi helyzetéről is szólt: a teátrum tavaly 354 millió forintból gazdálkodott, 2011-ben 223 millió forintot vontak el a játszóhelytől. Mint fogalmazott, a megmaradt pénzből képtelenség működtetni a színházat vagy egy megújító programot végrehajtani. Emellett ismertette a jövő évad műsortervét is, és megjegyezte, hogy a városvezetés azt is felrótta neki, hogy megbízott igazgatóként műsortervet készített.

 

A Szív hídjai című Robert James Waller-drámát Huszti Péter, Páskándi Géza Vendégség című színművét Babarczy László, Hubay Miklós Elnémulás című darabját pedig Csiszár Imre viszi színre. Koltay Gábor rendezi az Omega együttes 50. születésnapjára készült Trombitás Frédi és a rettenetes emberek című zenés darabot, Makk Károly filmrendező pedig Dobozy Imrétől A tizedes meg a többieket. Szabó Magda Az a szép, fényes nap című történelmi drámáját Kerényi Imre rendezi. Színre kerül még Tim Firth Calendar Girls című műve és a Nincs hely a szerelemre című vígjáték. Ez utóbbi Léner Péter rendezésében.

 

Csomóst kellett volna leváltani


Újréti László színművész felolvasta a társulat nyílt levelét Tarlós Istvánhoz, ebben emlékeztették a főpolgármestert arra, hogy nemcsak a főváros, de a társulat is bizalmat szavazott Koltay Gábornak. Szerintük nem az igazgatót, hanem Csomós Miklóst kellett volna leváltani, hiszen Koltay Gábor az ő beleegyezésével kötötte meg a szerződéseket. "Csomós Miklós olyan ellentmondásokba ütközött saját magával, amire csak azt reagálhatjuk, hogy nekünk megrendült a bizalmunk Csomós Miklósban, ezért azonnali hatállyal menesztjük a kulturális gondolkodású emberek köréből" - áll a levélben, amelyben arra kérik a főpolgármestert, gondolja át, mi a terve a színházzal és a társulattal.

 

 

Kapcsolódó anyag:

Koltay: Keményen dolgoztam

Interjú Koltay Gáborral - A sokszínűség embere

süti beállítások módosítása