Kálmán-plakettet kapott Kerényi Miklós Gábor

A balatoni szezonnyitó ünnepségen adták át a magyar operett legnépszerűbb képviselőjéről, a Siófokon született Kálmán Imréről elnevezett emlékplakettet a Nyár fővárosában Kerényi Miklós Gábornak, a Budapesti Operettszínház főigazgatójának.

2011. június 11-én kezdődött hivatalosan a szezon a Balatonon, s természetesen ismét Siófok lett a Nyár fővárosa. Muzsikusok kísérete mellett, díszes hintóval érkezett a kikötőbe a pünkösdi menet: Gelencsér Attila, a Somogy megyei közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő adta át a „nyitást" jelképező aranyozott kulcsot Balázs Árpád siófoki polgármesternek szombat délelőtt.

 

siofok_kero1A főigazgató Siófok polgármesterétől vette át az elismerést

 

A tarka felvonulás aztán körbejárta a települést, ám előtte még egy ünnepi ceremóniának lehettek tanúi a meghívottak, s a már nyaralók. Kerényi Miklós Gábor színidirektor, rendező vehette át a Millennium parkban a Kálmán Imre-plakettet Siófok első emberétől. KERO® rendezői munkássága elismeréseként, s a magyar operett népszerűsítéséért kapta e rangos elismerést, melyet immár évek óta a műfaj egy kiemelkedő képviselőjének ítélnek oda.

 

siofok_kero2Szendy Szilvi és Peller Károly Kálmán-műsora az ünnepség után

 

A Budapesti Operettszínház főigazgatója köszönetet mondott a kitüntetésért, s hozzátette, 1989-ben operarendezői munkássága elismeréseként vehette át a Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjat, s most e mellé társul egyenrangúként a Kálmán-plakett. Hozzátette, a Nagymező utcai teátrum és a Nyár fővárosa régóta működik együtt, idén például augusztus 6-án vendégszerepel itt, a komponistáról elnevezett szabadtéri színpadon a társulat, mégpedig természetesen egy operett gálával. Majd jövőre az egész műfaj Siófokra költözik: a településsel közösen rendezi meg ugyanis az Operettszínház a II. Kálmán Imre Nemzetközi Karmesterversenyt. Ezt is beharangozandó lépett fel a rövid ünnepség után Szendy Szilvi és Peller Károly, természetesen a zeneszerző legnagyobb slágereivel.

 

Forrás: Budapesti Operettszínház

süti beállítások módosítása