Újra táncra perdül Győr

Tizenöt színházi előadás, hét koncert és számos kísérőprogram - ezt kínálja csütörtöktől a Győri Táncművészeti Biennálé, amely idén harmadik alkalommal kerül megrendezésre június 23. és 27. között. A fesztiválon a magyar táncművészet vezető együttesei vesznek részt: a klasszikus balettől a néptáncon át, az alternatív előadásokig a táncművészet minden műfaja képviselteti magát.

A Győri Táncművészeti Biennálé idei célja hazánk Európai Unió Tanácsának soros elnöksége kapcsán, Magyarország és a magyar kultúra hangsúlyozása. A 2011-ben ünneplik világszerte Liszt Ferenc születésének 200. évfordulóját. Győri Táncművészeti Biennálé méltóképpen tiszteleg az évfordulón: A Győri Balett és a Győri Filharmonikus Zenekar a biennálé előestéjén közösen mutatja be a Magyar rapszódia c. balett estet.

 

Gyori_Balett_logo

 

A Biennálé nemzetközi ünnep: a pozsonyi Szlovák Nemzeti Balett A hattyúk tava c. előadással mutatkozik be Győrben, díszvendégként pedig a poznani Lengyel Táncszínház lép fel. Így Magyarország jelképesen, a táncon keresztül adja át az EU elnökségi tisztet Lengyelországnak. A Biennálén bemutatkoznak a határon túli magyar együttesek is: a marosvásárhelyi Maros Művészegyüttes a Kőműves Kelemen rock-balladával érkezik a kis-alföldi megyeszékhelyre.

 

Főbb fellépők: Szlovák Nemzeti Balett, Poznani Lengyel Táncszínház, Pécsi Balett, Szegedi Kortárs Balett, Győri Balett és a Győri Filharmonikus Zenekar, Állami Népi Együttes, Kovács Gerzson Péter/ TranzDanz, a mexikói Compania de Danza Folklorica Tenochtitlan, Fivérek, Kulik Johanna, Santiago Maciel, Josip Bartulovic és a Pesti Tangózenekar, Fitos Dezső Társulat és a Vaskakas Bábszínház, Star Jam Session, Bebe és Tóth Vera.

A III. Győri Táncművészei Biennálét latin-, magyar táncházak, gyermekprogramok, bábelőadás, koncertek, utcai performance-ok, flash mob, zumba és fesztiválkocsma színesítik a Győri Nemzeti Színház nagyszínpadán, a Kisfaludy termében, a színház előtti szabadtéren és a Széchenyi téren.

 

gyor2

Színházi programok


2011. június 22. szerda

19:00    Magyar rapszódia  - Győri Nemzeti Színház

2011. június 23. csütörtök

19:00    A hattyúk tava - Győri Nemzeti Színház
21:00    Colores del Tango (táncelőadás) - Színház előtti tér - Győri Nemzeti Színház - a Nemzeti Táncszínház (Várszínház) (Budapest) vendégjátéka

 

2011. június 24. péntek

19:00    A belső pokol - a Szegedi Kortárs Balett (Szeged) vendégjátéka: Giselle, Szimbiózis, Testek filozófiája, Változások
21:00    A suszter álma (50 perc) - Kisfaludy terem - Győri Nemzeti Színház - a Nemzeti Táncszínház (Várszínház) (Budapest) vendégjátéka

 

2011. június 25. szombat
19:00    Álomidő - Nagyszínház - Győri Nemzeti Színház - a Magyar Állami Népi Együttes (Budapest) vendégjátéka
21:30    Kőműves Kelemen - Színház elötti tér - Győri Nemzeti Színház

21:30    Triptichon (táncelőadás) - Kisfaludy terem - Győri Nemzeti Színház - a TranzDanz Társulat (Budapest) vendégjátéka

 

2011. június 26. vasárnap

17:00    Bob és Bobek (bábjáték, 50 perc) - Színház elötti tér - Győri Nemzeti Színház - a Vaskakas Bábszínház (Győr) vendégjátéka
19:00    Ohad Naharin: "Minusz" - Nagyszínház - Győri Nemzeti Színház

2011. június 27. hétfő
19:00    Revans (tánc-show 2 részben) - Nagyszínház - Győri Nemzeti Színház - a ExperiDance Produkció - Román Sándor Tánctársulat (Budapest) vendégjátéka

gyor

 

A III. Győri Táncművészei Biennálé kísérőprogramjai


Lőrinc György emlékkiállítás a Győri Nemzeti Színházban

(Lőrinc György táncművész, balettmester, az Állami Balett Intézet alapító igazgatója, az Operaház balettigazgatója életművét bemutató emlékkiállítás)

 

A Magyar Állami Népi Együttes jubileumi fotókiállítása Dusa Gábor képeiből

(június 25., az Álomtánc c. előadás napján)

 

I. Győri Táncfilm Napok a Rómer Házban

(Pina Bausch: Álomtánc június 27-28. 21:00, Győri Balett archív felvételek június 28-29 16:15, Fados június 28. 18:15, A tánc- A Párizsi Opera Balettje június 29. 18:15)

 

2011. évi Nemzetközi Tánckongresszus

(június 21-26. Győri Tánc-és Képzőművészeti Ált. Isk., Szakközépisk és Koll.)

 

Koncertek

2011. június 23. csütörtök
18:00    Fivérek  (könnyű) - Szabadtér

2011. június 24. (péntek)
19:00    Selena hastánc  (világ-, népzene) - Széchenyi tér
19:30    Flash mob  (könnyű) - Széchenyi tér
19:40    Zumba  (könnyű) - Széchenyi tér
20:20    Zsámboki Marcell társastánc - bemutató és tanítás  (könnyű) - Széchenyi tér

2011. június 25. (szombat)
20:00    Rákász Gergely orgonaestje  (komoly) - Széchenyi tér

2011. június 27. (hétfő)
21:00    Colombre Band (könnyű) - Szabadtér

 

Fotó és forrás: Győri Balett

süti beállítások módosítása