Színészosztály a dicső szobrot látni

A kaposvári negyedéves színészosztály hamarosan újra koncertet ad, immár Washingtonban. A szerdai fellépésig pihennek, és még jobban beleharapnak New Yorkba, abszoút turistáskodás közben.

HÉTFŐ

Lovas Rozi naplójából:

Reggel szétosztottuk a koncert után járó gázsit a tetőn, és 2-3 órát reggeliztünk, 1-2 órát pedig egymásra várakoztunk. Ezután abszolút túristáskodás következett, kompos Szabadság szobrostul, kolbászos-saslikos-sajtszószos óriáshotdog zabálós ricsajban, ahol épp Istent tisztelték dél-amerikaiak. Egy ócskásnál azon gondolkodtam, vegyek-e fuvolát…

0lepcson

Lillát négyszer is elvesztettük a nap folyamán. Mire végleg megtaláltuk, este lett és Pina Coladás bódultságba estünk,a China Town egyik szuperéttermében pedig “ráfáztunk”. (Erről csak ennyit.) Mindennek tetőn viszkizés lett a vége.

0adamkilato

HÉTFŐ

Váncsa Gábor naplójából:

A szombati koncert az eddigi legfontosabb Cseh Tamás estünk volt. Megismételhetetlen élmény. Mondhatni, itt jobban értékelték Cseh Tamás sorait, mint otthon. A kinti magyarokat bizonyos sorok talán mélyebben érintik, például a Születtem Magyarországon. Olyan találkozásra került sor, ami ritkán adatik meg az ember életében.. Talán rank még vár hasonló, hiszen szerdán utazunk Washingtonba, a következő koncertre.

0sracok

A mai nap pihenő nap volt, fogtuk magunkat és elzarándokoltunk a híres, nevezetes Szabadság szoborhoz. Előtte természetesen metróra szálltunk, ami New Yorkban mindig nagyon izgalmas, tekintve, hogy sose tudjuk, hol is kellene leszállni. Térképpel a kezünkben sikerült megérkezni a Hudson River és az East River találkozásához, ahol a dicső nő a fáklyát tartja. Ott belecsöppentünk a new york-i forgatagba. Feketék breakeltek egy tér közepén, jelentkező járókelőket ugráltak át szédítő rugalmassággal. Ezzel párhuzamosan egy istentisztelet is folyt egy szabadtéri színpadon. Óriási hotdogokat ettünk, majd felszálltunk az East River Ferry-re, ami elindult velünk a Statue of Liberty felé. A szobor olyan, mint a filmekben, csak olyan közelről nem láthattuk...

0leanyok

Miután visszakompoztunk Manhattanbe a Ground Zerohoz mentünk, ahol 2001. 09.11-es események történtek. A tragédiának már nyoma sincs, épül az új torony, ami magasabbra nyúlik majd, mint a régi. A katasztrófáról csak prospektus tanúskodik, amihez alkuval! 5$-ért hozzájutottunk.

Később kis bevásárlókörutat tettünk a 21 Century-ben, és ismét megérkeztünk China Townba, ahol egy elegáns kínai étterembe keveredtünk. Kiváló távolikeleti ízkombinációk és figyelmes, de borravaló után sóvárgó pincérek vártak minket.

0newyork

Jelenleg a többség a tetőteraszon lazít és az Empire State Building-re kacsingat. Puszilunk mindenkit, én pedig nagyon ölelem Móga Piroskát.

süti beállítások módosítása