Botrányt kavar egy "pornográf" drámaszöveg Verespatakon

A pornográfiának nincs helye a templomban! – ezzel a címmel adott ki közleményt a hétvégén a verespataki aranykitermelést támogató Abrudbányai Magyar Kulturális Egyesület, a tiltakozás szerzői szerint az augusztus 12-e és 19-e között tartott Szénafesztiválon olyan színdarabot mutattak be, amely sérti a helyi unitárius közösség vallási érzékenységét.

Az Új Magyar Szó (ÚMSZ) című lap tudósítása szerint az arany kitermelését támogató Abrudbányai Magyar Kulturális Egyesület közleményben fejezte ki felháborodását amiatt, hogy a verespataki aranybányát ellenzők az idei verespataki Szénafesztivál alkalmából olyan darabot olvastak fel a helyi unitárius templomban, amelynek szövege "pornográf jellegű" volt.  A Szénafesztivált az aranybánya megnyitását ellenző civil szervezetek rendezik meg minden évben Verespatakon. Ők a település turisztikai vonzerejét akarják növelni a rendezvénnyel.

"Nyilvánosan elítéljük azt a tényt, hogy a verespatakiak számára szent helyen obszcén szavakat tartalmazó szövegek hangzottak el" - olvasható a kulturális egyesület tiltakozó közleményében. Az egyesület egy videófelvételt is csatolt a közlemény mellé, és ebben hallható, hogy a felolvasott szöveg nyomán káromkodások hangzottak el a templomban.

fanfest Kovács Zoltán Csongor, a bánya megnyitását ellenző Zöld Erdély Egyesület elnöke az ÚMSZ-nek elismerte, hogy félreértés történt, hiszen az unitárius templomban nem a Kolozsvári Állami Magyar Színház által 2010-ben bemutatott Verespatak: fizikai és politikai vonalon című darabját adták elő, hanem egy verespatakiak vallomásából készült dokumentumdráma létrejöttéről szerveztek nyilvános beszélgetést, és felolvasást tartottak a szövegből. Pálfi Árpád helyi unitárius pap - aki ellenzi a bánya megnyitását - közölte: „Amikor odaadtam nekik a templom kulcsát, azt ígérték, hogy különböző kerekasztal-beszélgetéseket szerveznek majd, arról nem volt szó, hogy obszcén színdarabból olvasnak fel részleteket”. Rámutatott: a szervezők utólag bocsánatot kértek tőle.
A Szénafesztivál szervezői azért választották az unitárius templomot a beszélgetés helyszínéül, mert a helyi hatóságok nem adták bérbe a rendezvény számára a verespataki köztereket. Kovács leszögezte: nem meglepő az abrudbányai kulturális egyesület reakciója, hiszen ez a szervezet a bányát megnyitni tervező Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) támogatását élvezi, az irodájuk is a bányavállalat épületében működik. A Zöld Erdély Egyesület elnöke rámutatott: évről-évre nehezebb megszervezni a Szénafesztivált, hiszen az RMGC buszokkal szállítja a fesztiválra támogatóit, akik bányanyitást sürgető reklámpólókban felvonulva demonstrálnak.
A bánya megnyitásához a vállalatnak a környezetvédelmi engedélyt kell még megszereznie a hatóságoktól. Az RMGC Európa legnagyobb külszíni aranybányáját akarja megnyitni Verespatakon és környékén. A ciántechnológiás beruházást számos romániai szervezet, de Magyarország is elutasítja.

süti beállítások módosítása