Visszaállunk a normális menetre - Évadnyitó Komáromban

Verebes István, Görög László, Laboda Kornél rendezők valamint Aldobolyi Nagy György zeneszerző részvételével tartotta 59. évadnyitóját a Komáromi Jókai Színház társulata szerda délelőtt. Tóth Tibor színházigazgató bevezetőjében megígérte, hogy nem ismétlik meg az elmúlt szezon erőltetett menetét, amikor csaknem 200 előadást tartott a színház.

„Visszaállunk a 150-160 előadásos normális menetre” – mondta Tóth Tibor, majd hozzá tette „Meglátjuk, hogy fenntartónk és a pénzosztók jóvoltából kényelmes alkotó munkát tudunk-e folytatni”. A színi direktor a továbbiakban kitért arra, hogy az idei támogatás éppen annyi lesz, mint a tavalyi kalendáriumi évben volt. Ezután köszöntötte a társulatba visszatérő Szabó Szvrcsek Anitát illetve a frissen érkezett Szabó Viktort, aki ötödéves a pozsonyi színművészetin.

Bandor_Eva_Lrincz_Margit

Kiderült, Varsányi Mari januártól nyugdíjba megy majd. Jutalomjátékul ő játssza majd a Sári bíró című színmű címszerepét, Dráfi Mátyás Jászai Mari-díjas érdemes művész partnereként. A mai évadnyitón is átadásra került Lőrincz Margit örökös tag aranygyűrűje, melyet Bandor Éva Jászai Mari-díjas színművésznő érdemelt ki.

Toth_Tibor_szinhazigazgato

Tóth Tibor igazgató végül megköszönte a színház támogatóinak eddigi tevékenységét, mondván, továbbra is bízik bennük, akárcsak a közönségben. Hívó üzenet lehet mindenki számára, hogy a Komáromi Jókai Színház augusztus 22-től a tavalyi árakon kínálja az új évad bérleteit. A nézők az új évadban megtekinthetik a Whisky esővízzel című zenés vígjátékot, a Sári Bíró című színművet, a Caligula helytartója című drámát, A revizor című komédiát, a Szegény Dzsoni és Árnika című mesejátékot. Vendégként érkezik majd Komáromba a Békés Megyei Jókai Színház és a győri Forrás Színház egy-egy produkciója.

süti beállítások módosítása