"Közérzeti kabaréval" nyílik újra Mikroszkóp Színpad

Újra várja a közönséget a Mikroszkóp Színpad: az év végéig 26 előadást terveznek, az első bemutatót, az Őrület határán című zenés "közérzeti kabarét" október 21-én láthatják a nézők Gesztesi Károly, Lórán Lenke, Nádas György és Szántó Szandra szereplésével.

 

Szabó Attila ügyvezető igazgató a színház hétfői sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: bíznak abban, hogy az idei működésükkel olyan helyzetet teremtenek, amely nyomán a fenntartó Fővárosi Önkormányzatnak érdemes elgondolkodnia a további működés lehetőségeiről.
Mint mondta, reményeik szerint bebizonyítják a színház 14 munkatársa és a színpadon megjelenő művészek segítségével, hogy működőképes a színház, a műfajnak van létjogosultsága. Annak érdekében, hogy a Mikroszkóp Színpad regisztrált előadóművészeti szervezet maradhasson 26 előadást tartunk - tette hozzá.

miklead Hangsúlyozta, hogy a színház gazdálkodásával nem volt probléma, a működés anyagi háttere rendezett volt, más volt az oka a változtatás szándékának.
Emlékeztetett arra, hogy a Fővárosi Közgyűlés egy korábbi ülésén Csomós Miklós kultúráért felelős főpolgármester-helyettes úgy nyilatkozott: semmiképpen sem cél a színház bezárása, biztosítani kellene további működését, ha másképp nem, hát egy másikszínházba beolvasztva. A főpolgármester-helyettes a legvalószínűbb lehetőségként az intézmény Thália Színházhoz való csatolását említette, miután a korábban kiírt hasznosítási pályázatra nem volt érdeklődő.
Szabó Attila hozzátette: valószínűleg azért nem volt jelentkező a Mikroszkóp hasznosítására, mert a magas fenntartási költségek mellett a fő probléma, hogy az előadóművészeti törvény módosítása után támogatásuk már nem lesz normatív, a pályázatokon pedig bizonytalan lenne a kabarét és vígjátékot játszó színház sikeres szereplése.
Az ügyvezető igazgató emlékeztetett arra, hogy a Fővárosi Közgyűlés döntése szerint az év végéig a működésre összesen 19 millió, a bérleti díjra 17 millió forint támogatást kapnak. A művészeti munkához nem kapnak támogatást, azt a bevételekből kell megoldania a színháznak. "Kaptunk egy lehetőséget, hogy megmutassuk: ennyiből is lehet gazdálkodni" - jegyezte meg.
Nádas György az év végéig szóló műsortervet ismertetve elmondta: a második bemutató Kalmár Tibor rendezésében az Övön alul, avagy szex a lelke mindennek című darab lesz, amelyben többek között Bodrogi Gyulát, Lórán Lenkét, Nyertes Zsuzsát, Rátonyi Hajnalt és Nádas Györgyöt is láthatják a nézők. Ónezsinór címmel vasárnap esténként láthat különböző zenés produkciókat a közönség, a fellépők között Maros Gábor és Erdőhegyi Brigitta is megtalálható.
A szilveszteri műsort Sas József készíti; a Röhögni még szabad című produkciót öt és nyolc órakor láthatják a nézők december 31-én, 30-án pedig Most mi jövünk címmel előszilveszteri műsort adnak, amelyben Fésűs Nelly, Pintér Tibor, Gesztesi Károly és Nádas György látható.
A befogadott produkciók között említette a Műhelymunka Társulat Édesnégyes című előadását és a Hajnalban, délben, este című vígjátékot, amelyet november 5-től öt alkalommal láthatnak a nézők Kautzky Armand rendezésében.
Mint elhangzott: a nemrégiben elhunyt Böröczky József humorista nevét viselő alapítványt hoznak létre, amely minden évben a legnépszerűbb kabarészínészt fogja díjazni.

süti beállítások módosítása